Változatos programokon ismerkedhettek a tanulók a közlekedés szabályaival.
A 2013. május 22-i napot az iskola aulájában kezdtük, ahol bemutatkoztak a rendőrök és tartottak nekünk egy előadást a gyalogos és kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban. Utána csoportokra oszlottunk, a mi csoportunk a Kresz-totót töltötte ki először. Mire a kerékpáros akadálypályához érkeztünk, addigra mindenki elfogyasztotta a csokiját. Nagyon ügyesen végig ment mindenki a pályán a tanult szabályokat betartva. Itt ivólé volt a jutalom.
A gyalogos közlekedésnél élvezték, hogy valódi a lámpa és zebra volt. Nyalókázás közben meghallgattuk az eredményhirdetést s a mi csoportunkból lett az első Szabó Bence, aki láthatósági hátizsákokat, mellényt és bokapántot kapott jutalmul.
Remélem, hogy az életben való közlekedésnél is fogják hasznosítani a gyerekek az itt tanultakat, mert itt nagyon ügyesek voltak és rendkívül élvezték a feladatokat.
A végén mindenkinek személyesen tették fel a karjára a láthatósági pántot s boldogan mentek haza, mert mindenki kapott jutalmat a jó munkájáért.
Hajdúsámson, 2013. szeptember 25.
Barát Endréné