Nyelvi tábor

2014. február 23.

Ziccerhelyzet Sportnyelven olyan szituációt, játékhelyzetet jelent, amikor a támadó játékos annyira egyértelmű helyzetben van az ellenfél kapuja előtt, hogy azt hinné az ember, abból a pozícióból egyszerűen képtelenség hibázni.

Száz százalékos gólhelyzet, egy pillanatra a gól okozta eufóriától. Más jelentésértelmezésben is megállja azonban a helyét eme kifejezés. Tökéletes párhuzamként használható egy remek nyári táborral karöltve.

A 2012-13-as tanévben iskolánk vezetőségének áldozatos munkája ismét meghozta a gyümölcsét. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően több száz gyerek számára nyílt lehetőség, hogy teljesen ingyen táborozhasson egy hétig Parádon, gyönyörű környezetben a Mátra szívében. Nagy szó ez a mai nehéz gazdasági helyzetben. A gyerekek választhattak is: sport és nyelvi táborok voltak az iskolai repertoárban.

A július 29-től augusztus 3-ig tartó nyelvi táborban igazán pazarul érezték magukat az ifjú táborlakók. Színes programkavalkád és lelkes kísérő tanárok fogadták őket az igényes, jól felszerelt szálláshelyen. Az angoltanárok a délelőtti órákban változatos, érdekes foglalkozásokkal nevelték a lurkókat az idegen nyelv szeretetére. A kreatív feladatok, dalok nagy népszerűségnek örvendtek a fiatal táborozók körében. Ismét bebizonyosodott, hogy a játékos tanulás abszolút nem esik a gyerkőcök nehezére. 

Ebéd után, a délutáni órákban a szabadidős foglalkozások voltak terítéken. A „menü” ekkor is változatosra, „könnyedén fogyaszthatóra” sikeredett. A színes vetélkedőkön keresztül a vicces feladatokig minden megtalálható volt a „ programétlapon”.Ügyességi, műveltségi és humoros vetélkedők özöne zúdult az önfeledten szórakozó gyerekekre. Természetesen nem maradhattak el a sportfoglalkozások sem.  Esténként közös karaokee és buli mozgatta meg a gyerekek végtagjait és rekeszizmait. Mindezek mellett nem maradhatott el a kulturális ismeretbomba sem: láthattak sok szép múzeumot, érdekes kiállítást, felfedezték a siroki vár szépségeit, és önfeledt perceket tölthettek Sástón a kalandparkban. Este éjszakai túrán tesztelhették bátorságukat, sőt még a tanárok megviccelésekor is istenien szórakoztak.
 
A szálláson rendkívül szívélyes vendéglátásban volt részük  a házigazda által. Egész héten igen ízletes, ínycsiklandó ételekkel, finomságokkal látták el az ifjú vendégeket és lesték minden kívánságukat. Nem lehetett panaszuk a vendéglátásra, a szállás felszereltségére.

Ez a remek nyári tábor tökéletes kikapcsolódást biztosított minden jelenlévő gyerek számára. A kísérő tanárok áldozatos munkájának és a gyerekek lelkesedésének köszönhetően remélhetőleg sikerült némi színt vinni a néha unalmas nyári hétköznapokba. Tökéletes adrenalinbomba volt. Ismételten bebizonyosodott , hogy van élet a Facebookon meg az Éjjel- nappal Budapesten túl. Mindemellett közösségépítésnek, az emberi kapcsolatok erősítésének sem volt utolsó. Sőt…. egy nyári tábornak ez kell hogy legyen az elsődleges célja.

Tehát ha én hajdúsámsoni diák lennék, alig várnám, hogy a következő nyáron is részem legyen ebben a varázslatos élményben.
Ha hajdúsámsoni diák lennék, nagyon örülnék, hogy iskolánk vezetői ennek a tanévnek a végén is biztosítják számunkra az ingyenes táborozás fantasztikus lehetőségét.
Ha hajdúsámsoni diák lennék, minden porcikámmal arra koncentrálnék, hogy kiérdemeljem a részvétel lehetőségét. Együtt szórakozhassak önfeledten barátaimmal, tanáraimmal és mindemellett értékes nyelvi ismeretekre tegyek szert.
Hogyan is kezdtem az elején? Ja, hogy a ziccer olyan játékhelyzet….
A fociban és a labdajátékokban mindenképp. A nyári táborozás esetében pedig ez a szituáció a fogalom iskolapéldája.
Mi hát ebben az esetben a természetes teendő?

Feltétlenül ki kell, és ki is fogom használni!!
                                                                                                    
Módis Tamás