Sportágválasztó

2014. február 23.

2013. szeptember 25-én –talán az utolsó szép, őszi, napfényes napok egyikén- került megrendezésre iskolánkban „Sportágválasztó” programunk.

Intézményünk immár 3. alkalommal adott helyet a TÁMOP pályázat keretén belül ennek a nagyszerű rendezvénynek.
110 másodikos osztályos tanuló kaphatott betekintést négy, az olimpiákon is szereplő sportág rejtelmeibe.
Precízen megszervezett keretek között, 30 fős csoportokba osztva „vándoroltunk” kis tanulóinkkal helyszínről helyszínre. Az egyes állomásokon már nagy szeretettel várták a gyerekeket azok az oktatók, edzők, akik sportáguk szakavatott ismerői.
A város futballpályáján Szegedi Szabolcs és kis csapata próbáltatta ki a fiatalokkal a cselezés, a kapura rúgás, a csapatban focizás élményét.
Bertalan Zoltán és segítőjének köszönhetően a gyerekek megismerkedhettek az íjászat sporteszközeivel. Majd kipróbálhatták a gyakorlatban is, hogy ez a sport egyszerre igényel nagyfokú fegyelmet, összpontosítást és fizikai felkészültséget egyaránt.
Köszönjük Máté Attila élményszerű, bemutatóval egybekötött előadását az ökölvívás alapjairól!
Kisfiúk és kislányok tátott szájjal hallgatták és figyelték a sport eszközeiről, alapmozgásairól szóló bemutatóját. Később a gyakorlatban is kipróbálhatták, hogy mekkora állóképességet igényel ez a sport. Kezükön bokszkesztyűvel „püfölték” a felfüggesztett zsákokat. Több tucat lelkes kisdiák vette szomorúan tudomásul, hogy csak 10 éves koruk után kezdhetik meg az edzéseket Attila szakosztályában.
Széll Gábor 7. mesterfokozattal rendelkező nagymester sportága, a wing-tsun kung-fu néhány alapmozdulatát tanította meg a gyerekekkel. Párokba állítva próbáltatta ki velük, hogy az ellenük irányuló támadásokat hogyan védhetik ki.
A tanulókat kísérő pedagógus kollégáim egybehangzó véleménye alapján is állíthatom szép és hasznos volt ez a szerda délután. Szép emlékeket ébreszt, hiszen csak mosolygó, önfeledten örülő gyermekeket láthattunk. Lelkes mondataikból kiderült, élmény volt számukra ez a néhány óra.
Hasznos is volt tanulóinknak, mert megszerzett elméleti tudáson túl aktív mozgásban is részük volt. Biztosak vagyunk benne, hogy nem kevesen valamelyik sportág egyikét aktívan is űzni fogják.
Szerencsés és gazdag a mi iskolánk, hisz ehhez hasonló és az egész tanévet végig követő programjainkkal tartalmasabbá tehetjük tanulóink mindennapjait!
 
Nagy Krisztina
tanító