Célkeresztben: 2020 szeptember

2020. október 14. Célkeresztben: 2020 szeptember

Sajátos tanév indult idén nemcsak Hajdúsámsonban, hanem az ország összes oktatási intézményében. A digitális oktatásról visszaállva, a koronavírus árnyékában kell helytállnia pedagógusnak, diáknak, szülőnek egyaránt.  Milyen kihívásokat jelent ez a mindennapokat figyelembe véve?
A koronavírus teljesen felforgatta a mindennapokat, újra kellett gondolni, át kellett szervezni számtalan területét az életünknek, és az oktatást is egy más mederbe terelte, amelyet digitális formában – a számtalan nehézség dacára – összességében sikeresen vettek az intézmények.
A diákok, szülők, pedagógusok egyaránt megkönnyebbültek, amikor kiderült, hogy szeptembertől hagyományos, osztálytermi formában kezdődik az oktatás, és az előrejelzések ellenére sokan bíztunk abban, hogy őszre lecseng a járvány. Viszont éppen most vagyunk a második hullámban, így az iskolában – és azon kívül is – egymás egészségének megőrzése érdekében nagyon szigorúan és felelősségteljesen kell betartanunk a benntartózkodásra, higiénére, maszkviselésre vonatkozó szabályokat és előírásokat, hogy a tőlünk telhető legbiztonságosabb környezetet tudhassunk magunk körül.
Tudomásom szerint iskolánk nem érintett – maradjon is így –, tehát volt és még mindig van időnk arra, hogy felkészüljünk egy újabb teljes vagy részleges átállásra, ha mégis megjelenne a vírus.  A classroomos rendszerünk jól használható, és vannak osztályfőnökök, akik jelenleg is laptopot, számítógépet szereznek be azok számára, akik a digitális oktatásban nehezen tudtak részt venni eszközhiány miatt.

Intézményünkben igen sokszínű oktatás folyik évek, évtizedek óta. Az általános iskolai képzés mellett évekkel ezelőtt megjelent a művészeti oktatás is, számos tanszakon van lehetősége a gyerekeknek kreativitásuk kibontakoztatására. Tavaly megjelent a középfokú, gimnáziumi képzés is, amely idén a szakképzéssel bővült. Igen színes a paletta. Milyen üzenete van ennek a sokrétűségnek a hajdúsámsoni vagy környékbeli diákok felé? Miért éri meg a leendő középiskolásoknak Hajdúsámsonba iratkozni?
A sámsoni diákok számára az egyik legfontosabb üzenete az intézményi képzéskínálat bővítésének, hogy érdemes itthon, Hajdúsámsonban maradni az általános iskola befejezése után, hiszen helyben jelentkezhetnek akár gimnáziumi képzésre, akár szakképzésre. Nemcsak a megszokott környezet biztonsága, a modern épület, a korszerű felszerelések, a felkészült pedagógusok, hanem a képzési kínálat is vonzóvá teszik középiskolánkat a továbbtanulók számára.
Olyan szakmákat ajánlunk a helyi és környékbeli fiataloknak, amelyek a munkaerőpiacon keresettek, az elvárásoknak megfelelnek, cégekkel alakítottunk ki kapcsolatokat, és lehetőségünk van a folyamatos bővítésekre mind az épülettel, mind a szakmakínálattal kapcsolatosan.   
A helyben maradás előnyeit a tanulókon és a szülőkön kívül a városlakók is egyre jobban értik, ugyanis nehezen kérdőjelezhető meg, hogy a helyben tanuló, majd a szakmájában dolgozó, itt letelepedő és családot alapító fiatalok a város további fejlődésének letéteményesei.   


Minden évben nagy átmenetet jelent az ötödikes gyerekeknek a felső tagozatba történő beilleszkedés, új környezet, új tanárok, új szokások érkeznek az életükbe. Az ötödikes osztályfőnökök munkáját segítik az osztályátadó megbeszélések, milyen információk hangzanak el ezeken leggyakrabban?
Az osztályátadókon a volt alsós és az ötödikes osztályfőnökök, a felsős szaktanárok, az iskolapszichológus és a belsőgondozók vesznek részt. Tanulónként beszélik meg a gyerekek megismeréséhez szükséges lényeges információkat (szociokulturális háttér, erősségek, gyengeségek, tanulmányi eredmény, szorgalom, magatartás, csoportban elfoglalt hely).  Az iskolapszichológus elemzi az általa végzett szociometria mérés eredményeit, vagyis rámutat a státuszkülönbségekre, a csoporton belüli kapcsolatokra vagy azok hiányára. Szóba kerülnek a problémaforrások, illetve a hatékony problémakezelés lehetőségei.
Nagyon fontosnak tartom ezeket a megbeszéléseket, ugyanis meggyőződésem, hogy ezek az osztályátadók egy komplex pedagógiai folyamatba ágyazhatók be, az osztályfőnököket segítik a tanulók minél jobb megismerésében, a felsős pedagógusok pedig ezzel a háttértudással könnyíthetik meg a negyedik-ötödik évfolyam közötti átmenetet, a tanulók beilleszkedését. Tényleg sajnálom, ha valamelyik szaktanár nem tud jelen lenni, mert sok lényeges információról marad le a tanév elején, ami persze a későbbiekben pótolható.

A szülői értekezletek sajnos nem a megszokott mederben zajlottak a tanév első hónapjában. A koronavírus miatt a személyes tájékoztatás nem vált lehetővé, sikerült a pedagógusoknak a legfontosabb információkat eljuttatni a címzettekhez? Milyen csatornák állnak ehhez rendelkezésükre?
Az információ-átadással nem volt probléma, hiszen a szeptemberi szülői értekezleteket az osztályfőnököknek sikerült megtartaniuk. Arra nagyon figyeltek, hogy nagyobb létszám esetén olyan belső helyszínt jelöljenek ki, ahol megfelelő távolságban tudnak leülni a szülők. A felsősök közül néhányan külső helyszínt választottak.
De ha olyan helyzetbe kerülnénk, hogy nem lehetne lehetőség a személyes tájékoztatásra, akkor is több csatorna áll rendelkezésre a szülőkkel való kapcsolattartásra, hiszen az osztályközösségek facebook-csoportokat hoztak létre, és az intézmény is a saját honlapján, illetve a facebook-oldalán tájékoztat, illetve küld üzeneteket.

Hamarosan élesedik iskolánk új, letisztult, minden igényt kielégítő honlapja, melyen a kedves érdeklődők rengeteg hasznos információhoz juthatnak. Miért volt ennek megvalósítására szükség, miben lesz másabb, mint a korábbi volt? Milyen címen érhetik el a kedves érdeklődők a legfrissebb aktualitásokat ezentúl?
Ismét olyan honlapot szerettünk volna összeállítani, amely az olvasók számára világosan tükrözi iskolai életünket, megmutatja értékeinket, bepillantást enged mindennapjainkba. Természetesen az előző honlap ennek a kritériumnak minden szempontból megfelelt, az újdonságot a webdesign, a letisztult megjelenítés, az átláthatóság jelenti, valamint az információkhoz gyorsabban, könnyebben lehet hozzájutni.
Reméljük, felhasználóbarát weboldalt sikerült alkotnunk, és az érdeklődők a gyakori böngészés közben hasznos információkat találnak intézményünkről. Az új honlapunk hamarosan elérhető lesz.


Intézményünkben számos kiadvány, újság színesíti a gyerekek mindennapjait. A Hattyútoll és a Napraforgó évek óta lehetőséget ad a gyerekeknek arra, hogy érdekes információk birtokába jussanak.  Milyenek a visszajelzések az iskolai kiadványokkal kapcsolatban, kiknek köszönhető ez az igényes, érdekes tartalom?
Tanulóink olvasóvá nevelésének fontos lépéseként 2019 februárjától az alsós és felsős diákok számára eltérő tartalmú, irodalmi jellegű iskolaújság jelent meg alsó tagozaton Napraforgó (szerkesztője Tóthné Szathmáry Irén), felső tagozaton Hattyútoll (szerkesztője Dr. Szabóné Kozma Zsuzsanna) címmel.
Az iskolaújságot az intézményben nyomtatjuk, így kerülnek a kiadványok a gyerekek kezébe, akik szívesen olvassák. De nemcsak olvassák, hanem alkotják is, és a legutóbbi Hattyútoll érdekessége, hogy benne csupa gyermekművel (tanulóink versei, ajánlói, fotói, rejtvényei) találkozhatunk. 

Köztudott, hogy a magyarság számos kultúrkinccsel rendelkezik. Ezek közül az egyik a népmese. Minden évben szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján emlékezünk a magyar népmesére. Ezúttal intézményünk hogyan állított emléket ennek a jeles napnak?
Valamennyi alsós osztály kapott a könyvtárból egy-egy Benedek Elek által írt mesekönyvet, és a tanító nénik által felolvasott mesékről illusztrációkat készítettek. A negyedikesektől a tizedikesekig pedig egy online tesztet töltött ki több mint másfélszáz tanuló a népmesékkel kapcsolatosan. A feladatok között mesefelismerés, szereplőjellemzés, történeti sorrendek, kvízkérdések szerepeltek.  
 
Szeptember 21-én nagy megtiszteltetésben volt részünk, a Bakator zenekar vidám dallamaitól volt hangos iskolánk díszudvara. Milyen apropóból látogattak meg bennünket, miért fontos az, hogy a népmese mellett már igen korán a népzene szeretetének magvait is elültessük a gyerekekben?
A Kárpát-medencei népzenét játszó Bakator Zenekar a „Köszönjük Magyarország” pályázat keretében vendégszerepelt intézményünkben. A Gyökereink című koncert részeként táncházat tartott Kapusi Orsolya és Szabó Péter táncpedagógus. A népzene, a népdal, a néptánc túlmutat a gyerekek zenei és mozgáskultúrájának fejlesztésén, hiszen fontos kommunikációs eszköz a mostani kultúránk megértéséhez, olyan kulturelem, amely a gyökereinkbe enged bepillantást (erre emlékeztet bennünket a koncert címe). Ezért is lényeges, hogy a gyerekek ismerkedjenek a népzenével.

Felgyorsult a világ, sajnos a mindennapi életünkben gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, amelyre nem árt időben felkészülni. Az 5. b osztály szeptemberben egy igen érdekes, tanulságos bűnmegelőzési előadáson vett részt. Mi szolgálta a rendezvény apropóját az általam említetteken kívül, milyen információk álltak a program fókuszában?
Folyamatosan keressük a lehetőségeket a rendőrség bűnmegelőzési, közlekedésbiztonsági programjában való részvételre, hiszen az intézmény kiemelt feladatai közé tartozik a prevenció tanítási órákon, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységek során.
Idén elsőként az 5. b osztály tanulói vehettek részt egy bűnmegelőzési előadáson, melyet Kondor István rendőr őrnagy tartott. Az osztályfőnöki órán a diákcsínyek és a bűncselekmények határmezsgyéiről, jogi meghatározásairól, következményeiről beszélt a jelenlévőknek, és megkerülhetetlen témaként szóba kerültek az internet lehetséges veszélyei is.

A Kenguru matematikaverseny rengeteg diákunknak okoz örömöt hosszú évek óta. Mi adja ennek a megmérettetésnek a varázsát, mekkora volt idén az érdeklődés, vannak-e már információk az eredményekről? Mit profitálhat egy gyerek a versenyen való részvételből?
A matematikát népszerűsítő megmérettetés a gondolkodni szerető gyerekek versenye, nem titkolt cél a matematika megszerettetése, a tehetségek felfedezése. Iskolánkból hagyományosan sokan jelentkeztek a felhívásra, ebben az évben közel félszázan. A sikerélmény garantált, hiszen az egyéni, feleletválasztós teszt könnyebb és nehezebb feladatokat egyaránt tartalmazott. A verseny lebonyolítására a járványhelyzet miatt került sor szeptemberben, de ez nem befolyásolta a résztvevő tanulóinkat, van olyan negyedikesünk, aki megyei szinten a hetedik helyezést érte el.

Tisztelt Igazgatóhelyettes Úr!

Bízom benne, hogy sikerül nemcsak nálunk, hanem az ország minden iskolájában vírusmentesen átvészelni az új tanévet, ehhez, és a tervek, célok megvalósításához egyaránt kívánok jó egészséget és kitartást minden kollégánk és diákunk számára!