Célkeresztben: március

2018. március 08. Célkeresztben: március

Március 5-8-ig nyílt hétre került sor intézményünkben. Ezeken a napokon a kedves szülők órákat látogathattak, betekintést nyerhettek intézményünk működésébe, az itt zajló szakmai munkába. Miért van létjogosultsága egy efféle kezdeményezésnek?
A márciusi nyílt hét a „Hívogat az iskola” beiskolázási program egyik nagyon fontos eseménye, hiszen a négy nap alatt a szülőknek lehetőségük van tantermi környezetben, óralátogatások keretében megismerni a leendő első osztályos osztályfőnökök pedagógiai munkáját. Az elmúlt hónapokban az érdeklődők hasznos információkat szerezhettek az intézményünkkel és a beiratkozással kapcsolatosan, február végén a következő tanév első osztályos tanítói mutatkoztak be, és ismertették az irányultságokat a tájékoztató szülői értekezleten. A nyílt héten viszont gyerekek között, „akció” közben látható a pedagógus, így az érdeklődők képet kapnak a tanulási folyamatokról, módszerekről, személyiségfejlesztésről, az egyénnel és a csoporttal történő bánásmódról. Meggyőződésem, hogy az efféle kezdeményezés létjogosultságához, hasznosságához nem fér kétség, hiszen a szülők számára megkönnyíti a választást és a döntést.

Szintén ezen a héten- március 5-9-ig a Pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete címmel egy országos témahét kerül lebonyolításra, melyhez iskolánk is csatlakozott. Mi a célja ennek a minden évben megrendezésre kerülő rendezvénysorozatnak, mire szeretné legfőképp felhívni a figyelmet?
A magyarországi iskolák néhány évvel ezelőtt kapcsolódtak először ehhez az európai kezdeményezéshez, melynek célja a diákok pénzkezelési ismereteinek bővítése, a pénzügyi kultúra és tudatosság fejlesztése. A tanév rendjébe bekerült program témája 2018-ban az „Okosan a hitelekről”, amely – s itt utalnék az utóbbi évek nehezen kezelhető problémájára, a devizahitelesek kálváriájára – kihagyhatatlan ismeretanyag a mindennapi pénzügyek terén. A tematikus hét szervezői (EMMI, Magyar Bankszövetség, Pénziránytű Alapítvány) minden évben a pedagógusok számára szakértők által összeállított segédanyagokat, óraterveket, feladatlapokat biztosítanak, így elsősorban a 7-8. évfolyamosok a tanítási órák keretében foglalkozhatnak ezzel a fontos területtel.
A témahéthez kapcsolódik a DMJV Család- és Gyermekjótéti Központja egyik programja „Gazdálkodj okosan!” címmel, melyet ötödikesek számára szervezünk. A pénzgazdálkodás, pénzügyi tervezés témakörében (zsebpénz, családi kassza, bruttó és nettó jövedelem stb.) tartott, főként gyakorlati ismereteket nyújtó foglalkozások célja, hogy a pénzügyeket illetően kialakuljon a gyermekek felelős hozzáállása, gondolkodása.


Március 6-án és 7-én 14 és 15.30. között iskolai mesemondó versenyre kerül sor alsó tagozatos gyerekek részvételével. Mekkora az érdeklődés a verseny iránt, miért fontos az ebben a felgyorsult, globalizálódó világban, hogy a gyerekek ebben a korban minél több mesét olvassanak, minél több mesével ismerkedjenek meg?
Jó lenne, ha minél többen részt vennének ezen a megmérettetésen, hiszen a mesemondó gyermek meséket olvas, ezáltal bővül a szókincse, javul a kifejezőkészsége, megmozdul a fantáziája, tanulságokat von le, és ha szokásává válik az olvasás, akkor valószínűleg igazzá válik a sokat idézett mondat: Az olvasó gyermek gondolkodó felnőtté válik.
Sajnos általánosan megfogalmazható, hogy a gyerekek keveset olvasnak, s ha nem alkalmazzák folyamatosan az olvasásképességüket, akkor előbb-utóbb szövegértési problémákkal fognak küzdeni, gondot okoz az információ-feldolgozás, a tudásszerzés, ami a későbbiek során mindenképpen hátrányt jelent. Egy XXI. századi gyereket nem könnyű olvasóvá nevelni, ezért nagy hangsúlyt kell fektetnünk az olvasási képesség javítására, az olvasást népszerűsítő programok hirdetésére. Azt mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy a képességjavítás, az olvasóvá nevelés nem csupán tanítói vagy magyartanári feladat, ahogy a szövegértés fejlesztése sem. Az olvasási kedv felébresztésében az iskolai könyvtárnak is jelentős szerepe van, és a könyvtárosaink mindent megtesznek azért, hogy könyv kerüljön a diákok kezébe.   


Tehetséges gyerekek a mesemondó versenyen

Március 9-én Pályaorientációs nap is lesz iskolánk falai között, ez a nap tanításmentes munkanap is egyúttal. Miféle rendezvényekre, programokra számíthatnak pedagógusaink ezen a napon?
A szervezők úgy állították össze a pályaorientációs nap rendezvényeit, hogy az alsós és a felsős tanulók egyaránt megismerkedhessenek különböző szakmákkal. Az alsósoknak kézműves programot terveznek a népi mesterségek jegyében: A gyerekek videókat tekinthetnek meg a népi mesterségekről, bőrékszereket, mézeskalácsot, tavaszi asztaldíszeket és ajtódíszeket készíthetnek, valamint kokárdát varrhatnak, néhány osztályban pedig játszhatják az egyik nagy kedvencet, az „Amerikából jöttem…” című játékot. A felsősök 9 órától szakmafilmek megtekintésével kezdik a napot. A hetedik évfolyamosoknak a továbbtanulással kapcsolatosan tartanak tájékoztatót, az aulában és a kis tornateremben középiskolák mutatkoznak be, és különböző szakmák tartanak bemutatót. Az osztályfőnökök játékos foglalkozásokon bővítik a szakmaismeretet, három tanulócsoport pedig üzemlátogatáson vesz részt.

Március 14-én igényes, látványos és megható emlékműsor keretében emlékezünk az 1848/49-es forradalom és szabadságharc nemzeti hőseire. 170 évvel a szabadságharc leverése után, milyen üzenete van ennek az eseménynek a magyarság és különösképpen a magyar fiatalság számára? Hány órától kezdődik a megemlékezés?
Iskolánkban hagyomány, hogy a negyedik évfolyamosok előadásában láthatjuk az ünnepi műsort, mely az alsósok számára délelőtt 10.00, a felsősöknek 11.00, a helyi lakosságnak a városi rendezvény keretében 15.00 órakor kezdődik. Intézményünk igyekszik méltó módon megemlékezni a nemzet összetartozását szimbolizáló nemzeti ünnepekről, így minden évben színvonalas előadással készülnek a gyerekek és a pedagógusok. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc üzenete kiemelten fontos, hiszen a részvevők hazaszeretete, valamint hősies áldozatvállalása a szabadságért példamutató mindannyiunk számára. A nemzet iránti elkötelezettséget és felelősséget, a megújulás szándékát, az önrendelkezéshez való ragaszkodást, az idegen uralommal szembeni ellenállást tanulhatjuk a korabeli eseményekből, személyes sorsokból. A történelem tanulságul szolgál számunkra, és ha mi – és a következő nemzedék – megtartjuk a jót, miközben kerüljük a rosszat, akkor a jövőben elkerülhetjük a Vörösmarty által vizionált tragikus sorsfordulatot.


Március 15-i ünnepség

Ha március, akkor Rákóczi-hét. Iskolánk névadójáról minden éveben március második felében emlékezünk meg, pedagógusok, gyerekek egyaránt nagyon várják már az ekkor megrendezésre kerülő színes, tartalmas programokat. Idén milyen programelemekből mazsolázhatnak tanulóink? Mikor kerül lebonyolításra az emlékhét?
A Rákóczi-héttel iskolánk névadója előtt tisztelgünk, a programok március 20-án kezdődnek, és a 27-én tartjuk a záróünnepséget. Tényleg várják a gyerekek, és a legnépszerűbbek az izgalmas sportversenyek. A Rákóczi-kupáért focimeccseken küzdenek az osztályok csapatai, a kisebbeknek sor-, váltó- és akadályversenyeket szervezünk. A hét során tanulóink rajzversenyen, történelmi vetélkedőn vehetnek részt. A városi és az iskolai könyvtár a negyedik évfolyamosoknak osztályonként 4-4 csapat közreműködésével vetélkedőt hirdetett, a felkészülés anyaga a vezérlő fejedelem életét összefoglaló helytörténeti füzet. 
A versenyek helyezettjei a rendezvénysorozat zárónapján vehetik át a jutalmukat. A záróünnepségen II. Rákóczi Ferenc életművét méltatjuk, és hagyomány, hogy a harmadik évfolyamosok egy olyan mondát dolgoznak fel és adnak elő, mely névadónkhoz kapcsolódik.


Rákóczi-heti koszorúzás

Március 22-e minden évben a Víz világnapja. Miért fontos felhívni manapság a figyelmet a vízzel való takarékoskodásra és az édesvíz készletek sajnálatos csökkenésére?
Az a baj, hogy ökológiai krízishelyzet, a globális problémák tucatja vetül fenyegető árnyékként az emberiségre, s ezek közül csak egy a növekvő vízhiány. Ez utóbbit a Kárpát-medence adottságaiból fakadóan mi nem érzékeljük, s bár valamennyiünk számára ismert, hogy a kontinenseken az ivóvízkészlet kiapadóban van, kívülállóként mégis pazarlóan bánunk vele. Ezért is rendkívül fontos a figyelemfelhívás és a takarékoskodásra, mértékletességre nevelés. A mindenki számára elérhető tiszta víz fontosságát és az édesvízkészletek veszélyeztetettségét kiemelő víz világnapján intézményünkben a gyerekek rajzpályázaton vesznek részt. Természetesen az osztályainkban – kiemelten az Öko- és a ZöldMatek osztályokban – minden évben nagy hangsúlyt fektetünk a környezeti nevelésre, a fenntarthatóságra.

Vigyázzunk rá, hatalmas kincs!


Március 24-én 9.00 órától Babaszem Jankó népmesemondó versenyre kerül sor. Hányadikos gyerekek vehetnek részt a megmérettetésen, milyen mesetípusokkal készülhetnek?
Pár éve csatlakoztunk az országos szintűvé váló téglási versenyhez, melyen minden évfolyamunk 2-2 fővel képviselteti magát. A versenyen résztvevőket a március eleji iskolai mesemondó versenyen válogatják ki, az első két helyezett jut tovább. Bármelyik nép meséjével lehet készülni, de a legkedveltebbek a magyar népmesék. Az iskolai megmérettetésen általában 35-40 fő vesz részt, a legjobbak az országos versenyen eddig is szép eredményeket értek el, s bízunk a további sikerekben.

A művészeti tagozat ebben a hónapban is lebonyolítja az Uzsi-muzsika néven futó rendezvényét, egészen pontosan 22-én. A program remek reklámja a tagozaton zajló színvonalas szakmai munkának. Milyen tanszakok mutatják meg ezúttal magukat, milyen érzés ezeket a kiemelten tehetséges gyerekeket látni ilyenkor? Mire nevel a hangszerek, a zene szeretete?
A kívülállók közül többen megjegyezték már, hogy milyen szerencsés helyzetben vagyunk az alapfokú művészeti iskola működtetésével, képzési kínálatával kapcsolatosan, hiszen az AMI-ban dolgozó szakembereink jelentősebb időtartamban, nagyobb odafigyeléssel koncentrálhatnak a művészeti nevelésre (ezáltal az érzelmi intelligencia fejlesztésére) és a tehetséggondozásra. A hangszeres játék, a tánc, az alkotó tevékenység motivál, lehetőséget biztosít az önkifejezésre, valamint olyan értékeket közvetít, mely egy alacsony óraszámú művészeti tárgyakat oktató általános iskolában nagyon nehezen jeleníthető meg. Ezért is ösztönözzük a szülőket, gyerekeket, hogy ismerkedjenek a művészeti tagozatokkal, a májusi hangszerbemutatón fogják meg és szedjék szét azokat a hangszereket, menjenek el a bemutató foglalkozásokra, s a kedvüknek, esetleg nyiladozó tehetségüknek megfelelően használják ki ezt a nagyszerű lehetőséget, és válasszanak a művészeti iskola által felkínált tanszakok közül.
A zeneművészeti tagozat Uzsi-muzsika programjának célja, hogy felkeltse a hallgatóság érdeklődését a kitartásra, szorgalomra, önfegyelemre ösztönző zenetanulás iránt, valamennyi tanszak valamennyi tanulója fellépjen, bemutatkozhassanak a hangszercsaládok. A szülőnek pedig nem kis büszkeség – ezt saját tapasztalatból állítom, hiszen mindhárom gyermekem zeneiskolás volt –, amikor csemetéje a kitartó munkát és gyakorlást követően egy-egy fellépésen bemutatja tehetségét.


Egy a számtalan tehetség közül


Március 28-án idén második alkalommal kerül megrendezésre szakmai nap iskolánkban. Ezúttal kiket láthatunk előadóként, milyen témákat tűznek napirendre a kedves vendégek?
A szakmai nap szervezése még folyamatban van, tehát pontos programról még nem tudok beszámolni. Terveink között szerepel belső képzés keretében KIP-es foglalkozások tartása a pedagógusoknak, számítunk L. Ritók Nórának, az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetőjének előadására és egy szakmai beszélgetésre, illetve meghívjuk dr. Dávid Imrét, a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének tanszékvezető igazgatóhelyettesét.

29-én tör ki országosan a -sajnos nem túl hosszú- tavaszi szünet szerte az országban. Április 3-ig élvezheti a szusszanásnyi pihenőt pedagógus, gyerek egyaránt. Milyen útravalóval bocsátaná szünetre igazgatóhelyettes úr iskolánk dolgozóit, tanulóit? A pihenés mellett a húsvétra is készül ilyenkor gyerek, felnőtt egyaránt. Milyen üzenettel bír 2018-ban ez a szép magyar népszokás?
Valóban nyúlfarknyi a tavaszi szünet, ám kipihenve térhetünk vissza az iskolai hétköznapokba, ha sikerül több időt szakítanunk családtagjainkra, a hozzánk közelállókra, ezért kívánom mindannyiunknak, hogy közösségben, felüdítő tevékenységgel töltsük el a várva várt pihenőidőt. A szünidővel kapcsolatosan a színházi előadások kezdete előtt elhangozó mondat jut eszembe: „Kellemes kikapcsolódást kívánok mindenkinek, a mobiltelefonoknak is!” (Ezt még kiegészíteném a számítógéppel, televízióval, s minden egyéb kütyüvel...) A jelenlegi húsvéti szokások már eltávolodtak az egykori népszokásoktól, melyek csupán nyomaiban emlékeztettek a húsvét valódi tartalmára, de arra kiváló lehetőséget biztosít az ünnep, hogy ne félrehúzódva, a környezetünkben lévőktől elzárkózva feledkezzünk bele az internetbe, a virtuális térbe, hanem valóságosan együtt legyünk szeretteinkkel.  
 

Kapcsolódó képgaléria