Célkeresztben: november

2017. november 15. Célkeresztben: november

Az ősz utolsó hónapjában Oroszné Győri Magdolna igazgatóhelyettes asszonnyal gyűjtöttük csokorba a november legfontosabb iskolai eseményeit, programjait. Mazsolázzanak belőle szeretettel, s aki teheti, tiszteljen meg bennünket jelenlétével programjainkon, ünnepségeinken!

Iskolánk vezetősége nagy gondot fordít arra, hogy a pedagógusok széles látókörrel rendelkezzenek, folyamatosan bővítsék ismereteiket. Ebből az apropóból került megrendezésre ismét a szakmai nap, amelyen több előadó érdekes prezentációit kísérhettük figyelemmel. Kiktől és milyen témában hallhattak a pedagógusok a tegnapi nap folyamán előadásokat?
A szakmai nap november 15-én került lebonyolításra. Három előadás volt hallható, elsőként a tankötelezettség elmulasztásáról, ennek észleléséről, a jelzőrendszer feladatáról hallhattunk megfontolandó gondolatokat. A gyermekvédelmi törvény jelentősen változott az elmúlt időben, a gyerekek jogai és kötelezettségei pedig úgyszintén, ezek alapján. Ez egy új terület, az ott dolgozó szakembereknek is jelentős egyeztetésekre van szüksége. Ezeknek az eredményeit osztották meg velünk, azon feladatokat, amelyek szorosan hozzánk kapcsolódnak, az eljárásrendeket. Egy rövidebb előadást követhettünk figyelemmel a gyermekbántalmazásról, annak felismeréséről, megelőzéséről, illetve arról, hogy hogyan tudunk a Gyermekjóléti Központ felé jelzést küldeni. A harmadik a diákcsínyekkel volt kapcsolatos, sajnos a diákok még mindig kerülnek kapcsolatba kisebb vagy nagyobb bűncselekménynek számító cselekedetekkel. Fontos tájékozódnunk szakemberek által, hogy milyen törvényi keretek állnak rendelkezésünkre az iskolában, ha tudomásunkra kerül olyan cselekmény, ami igencsak helytelen. A későbbiekben inkább a tanítási gyakorlathoz kapcsolódó szekciófoglalkozások voltak, kisebb csoportokat alkottunk tagozatonként. Az alsó tagozat elsőként a bee-bot felhasználási lehetőségeivel ismerkedett meg, Tóthné Tencler Judit vezette a foglalkozást. A programozás tanulásának kezdeti lépéseihez kapcsolódott a program, hiszen napjainkban komoly elvárásként fogalmazódik meg a munkaerőpiacon. A felsősök A hatékonyság növelésének játékos fejlesztési lehetőségei a tanítási órákon címmel hallhattak előadást, s ezen a kis foglalkozáson fejlesztették repertoárjukat az oktatást-nevelést illetően, Tisza Zsuzsanna a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumának oktatója által. A művészetis kollégák a kiemelten tehetséges fiatalok fejlesztésének lehetőségeit tárták fel külön csoportban Jakubecz Sándor igazgatóhelyettes vezetésével. A későbbiekben Tanulmányi versenyek szervezése alsó tagozaton címmel zajlott beszélgetés, a felsősök pedig WEB 2-es alkalmazásokat ismerhettek meg, illetve ezek alkalmazásait a tanítási órákon. Az érdekes foglalkozást Zachar Zoltánné koordinálta. Ezek az alkalmazások főleg internetes szolgáltatásokat jelentenek, melyet a felhasználók közösen készítenek, a tartalmakat pedig vagy megosztják egymás között, vagy információkat cserélnek. Remélhetőleg mindenki épülésére szolgált a nap a tartalmas programoknak köszönhetően.

Az Iskolánkért Alapítvány a vezetéssel egyetemben néhány héttel ezelőtt már zászlajára tűzte az idei egyik fő célt, egy iskolabusz vásárlását. Az autóbusz megléte jelentősen megkönnyítené a gyerekek versenyeztetését, utaztatását. Ennek apropójából november 25-én alapítványi bál szerveződik iskolánkban. Hogyan állnak az előkészületek, kiket várunk és milyen programok színesítik majd az estét?
November 25-én kerül megrendezésre a bál, gyakran szerveztünk már a korábbi években is. A báloknak valóban mindig van egy fő célkitűzése, amely köré a felajánlásokat szeretnénk csoportosítani. Az idén minden erőnkkel azon munkálkodunk, hogy az iskolának autóbuszt tudjunk vásárolni, amely legalább egy osztály egyszeri szállítására alkalmas lehetne. Az úszást is sokkal gördülékenyebben lehetne szervezni, hiszen a legnehezebb pontja a gyerekek szállítása, utaztatása. A bálra hagyományosan azokat a támogatóinkat, segítőinket várjuk, akiknek kialakult és élő kapcsolata van intézményünkkel, vállalkozókat, szülőket, önkormányzati képviselőket, de mindenki mást is. Ebben az évben reményeink szerint megtisztel bennünket Tasó László országgyűlési képviselő úr is, aki a rendezvény fővédnöke is egyúttal. Antal Szabolcs polgármester úr is jelen lesz a rendezvény védnökeként, ami szintén megtisztelő számunkra. Ők is segítenek megszólítani embereket, reméljük nagy létszámú érdeklődő jelenik meg az eseményen. A jegyeket már ettől a héttől lehet vásárolni 4000 forintos egységáron. A hagyományoknak megfelelően a színvonalas műsort iskolánk tehetséges gyerekei, kollegái fogják biztosítani, főleg művészeti tagozatosok. A korábbi években végzett tanítványaink is gyakran patronálják, segítik munkájukkal a bált. A felszolgálásban nyújtott segítségükkel, a tombola árusításával támogatják a rendezvényt, s mindig nagy szeretettel fogadják felkérésünket. A tanári kar nagy része is jelen szokott lenni ezeken az estélyeken, hiszen közösségépítő programnak is kiválóan alkalmas, remek lehetőség egy kellemes este eltöltésére.


Havonta egy alkalommal a művészeti tagozat tanulói koncerten mutatják be tehetségüket. A koncertek kreatív megnevezéssel, Uzsi-muzsika néven vannak hirdetve. Mikorra várható az e havi bemutató, mire számíthatnak a kedves érdeklődők?
November 16-án 15 órától lesz ez a program, a teljes diákságot várjuk szeretettel, hiszen a zene mindenkié, minden korban lélekemelő hatású lehet. Általában az alsós gyerekek nyitottabbak a rendezvény felé, de napközis csoportokból is szoktak lejönni, a felsősöknél pedig inkább azok jelennek meg, akik érdekeltek a művészeti oktatásban. Szívesen fogadják a gyerekek az eseményt, s olyan szempontból is hasznos, hogy a művészetis gyerekeknek fellépési lehetőséget biztosít, a magabiztosságukat növeli jelentős mértékben.



November hónapban milyen diákönkormányzati programok színesítik az iskolai életet?
Felsősöknél főleg osztályokhoz kapcsolódó programok zajlanak novemberben. Főleg mozilátogatás, osztályfőnökök által szervezett programok. Nyolcadik évfolyamon a kollegák a nyílt napokat koordinálják elsősorban. Az alsósoknál egy színházi előadás lesz hangsúlyos ebben a hónapban. A Nagyváradi Színház előadásában a Csalóka Péter című darab lesz megtekinthető november 20-án az aulában. Ez egy székely népmese, 14 órától kezdődik. Felsős gyerekek is vehetnek jegyet elővételben Földiné Jakab Edit kolléganőnél.

Rohamléptekkel közeleg az első félév vége, lassan célegyenesbe fordulunk ismét. Mire lehetne felhívni a szülők és a gyerekek figyelmét néhány héttel a karácsonyi szünet és a félévzárás előtt a tanulással kapcsolatban?
A tanulás szempontjából az október és a november a legerősebb hónap az első félévben. Majdnem minden tantárgyból ilyenkor íródnak a témazárók első alkalommal, szeretnénk, ha a szülők is jobban támogatnák a gyerekeket ebben az időszakban. November 29-én egyébként szülői értekezletet tartunk, lesz fogadóórás, illetve általános szülői értekezlet egyaránt, illetve a nyolcadikos szülőknek 15 órától pályaválasztási szülőit szervezünk, ugyanis a következő héten az írásbeli jelentkezési lapokat már le kell adni, s erről is szeretnénk bővebb tájékoztatást biztosítani.




Szeptemberben német szakkör indult az iskolában, ezáltal tanulóinknak lehetősége nyílt egy második idegen nyelv tanulására is. Hányadik osztálytól vehető ez igénybe, kiknek ajánlott elsősorban?
A szakkör meghirdetésekor nem határoztunk meg életkort, negyedikesek közül is jár néhány gyerek, de inkább az ötödik-hatodik évfolyam vállalta, illetve kevés hetedikes tanuló. A nyolcadikosok már a továbbtanulásra készülnek, ők inkább felvételi előkészítőre járnak. A szakkörön különböző felkészültségű gyerekeket sorolt két csoportba a kolleganő. Nem mellékesen az úszásoktatáshoz hasonlóan a német szakkört is ingyenesen biztosítja az iskola a tanulóknak.

Kuriózumnak számít, hogy ettől az évtől kihelyezett órák tartására is lehetőségünk van. Háztáji gazdaságokba és üzemekbe lehet gyerekeket vinnünk. Hányadik évfolyamra vonatkozik a lehetőség és mi a célja legfőképp?
Nincs korlátozva, hogy milyen korú gyerekeket vihetünk, több vállalkozó felajánlotta, hogy üzemlátogatást szervez tanulóink számára. Az előzetes egyeztetésekkor kiderül, hogy milyen korú gyerekeknek kell a bemutatót tartani, ennek alapján rugalmasan tudnak alkalmazkodni hozzá. Például juhászatba lehet elvinni a gyerekeket, ahol más haszonállatokkal is megismerkedhetnek, sok hasznos tapasztalattal gazdagodhatnak. Vannak üzemek, ahová kisebb csoportokat tudnak kísérni a kollégák, ennek az a szerepe, hogy a pályaválasztás irányultságát segíthessük, élőben láthassanak dolgozó embereket, illetve különféle munkakörülményeket. Emellett kihasználjuk a debreceni és más telephelyen működő vállalatok nyújtotta lehetőségeket is. A mai nap folyamán például Nyíregyházára, a Lego gyárba mennek azok a tanulóink, akik a Code-week héten nagyon aktívan szerepeltek. Ez afféle jutalom is részükre.

Hamarosan sor kerül az immár hagyományosnak tekinthető Őszikék nyugdíjas találkozóra. Mennyire igénylik a nyugdíjasok, milyen visszajelzések vannak róla, és kik szoktak részt venni rajta?
Nagy örömünkre ez a programunk is már több éve lebonyolításra kerül nálunk. A nyugdíjasokkal amikor találkozunk, mindig megfogalmazzák, hogy nem nagyon tudnak alkalmat keríteni arra, hogy bejöjjenek, ezért szeretnének erre lehetőséget kapni egy kijelölt időpontban, s ezt mi meg is adjuk nagy örömmel. Itt van módjuk egy kis kötetlen beszélgetésre. Szervezett keretek között minden évben ősszel meghívjuk a nyugdíjasainkat, akik korábban itt tanítottak. Más ünnepségekre is hívjuk őket egyébként. Ilyenkor emlékezünk kicsit elhunyt kollegáinkra az emlékfánál, aztán később oldottabb hangulatban folytatjuk a csevegést. Gyerekeket is szerepeltetünk, később fényképeket nézegetünk, egykori kollégáink beszámolnak a jelentősebb családi eseményekről, egészségi állapotukról. Szerencsére nagyon szívesen jönnek köreinkbe, örömmel találkozunk velük, és a jelenkor kollégáit is várjuk nagy szeretettel. A rendezvény időpontja: november 16-a 14 óra.


Örökifjú egykori és jelenlegi kollégák

Kedves Magdika! Köszönöm a részletes tájékoztatást, sok sikert a programok megvalósításához, a gyerekeknek, kollégáknak, szülőknek pedig jó szórakozást kívánok azon rendezvényeken, melyeken megtisztelik intézményünket jelenlétükkel!

Kapcsolódó képgaléria