Szeptember 2-án ismét országosan becsengettek minden oktatási intézménybe. Hajdúsámsonban az általános iskolában hány gyerek kezdte meg idén a tanulmányait?
Tanévkezdéskor még nagy volt a jövés-menés, akkor nehéz lett volna pontos létszámot mondani, de mostanra már letisztult a kép, így jelenleg 389 alsós, 413 felsős és 16 középiskolás diák tanul az intézményben.
Mik a legfontosabb célkitűzések a 2019/2020-as tanévben?
A korábbi évek alapvetéseit, az elért eredményeket, valamint a kevésbé sikeres területeket figyelembe véve tűztük ki a tanév legfontosabb céljait. Továbbra is nagyon fontosnak tartjuk az intézményi oktató-nevelő munka színvonalának növelését, a tanulói előrehaladást támogató, korszerű pedagógiai-szakmai módszerek bevezetését, a meglévők továbbvitelét, az eredményességi mutatók javítását. Kiemelten kezeljük a tanulói kompetenciák folyamatos fejlesztését, a tehetséges gyerekek fejlődésének biztosítását, a tanulói motiváltság növelését, az alul teljesítő diákok tanuláshoz való hozzáállásának javítását, a tanulási nehézségek csökkentését. Folyamatosan keressük a megoldást a hiányzások és a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók számának csökkentése érdekében. Erősítjük a nyelvi és az informatikai képzést, és szeretnénk elérni, hogy javuljon a tanulók neveltsége, iskolai viselkedése.
Folyamatosan zajlanak az osztályátadók az 5. évfolyamon oktató pedagógusok részvételével. Mi ennek a programnak a legfontosabb jelentősége?
Az osztályátadó megbeszéléseket azzal a céllal szervezzük meg a tanév elején, hogy segítsük a negyedik-ötödik évfolyam közötti átmenetet, hiszen sokszor nehézséget okoz a tanulók számára az alsóból felsőbe történő lépés, amit eredményeik romlása is mutat.
Az osztályátadók során az alsós osztályfőnökök elmondják a legfontosabb információkat az 5. évfolyamon tanítók számára a tanulókról, illetve az osztályközösségről. A program jelentőségét én abban látom, hogy az alsós tanítók, a belsőgondozó és az iskolapszichológus által összegyűjtött és elmondott információk, a javasolt fejlesztési módszerek, valamint a mérések és képességvizsgálatok eredményeit tartalmazó dossziék alapján a felsős pedagógusok „felkészülnek” a diákokból, ezáltal fontos lépést tesznek a gyermek megismerése szempontjából. Ezzel a tudással felvértezve már jobban tudják segíteni az átmenetet, könnyebb lesz az adott csoportban a tanév indítása, a tanév során pedig a személyiség és a közösség fejlesztése.
Több éve már iskolánk sikeresen pályázik a Határtalanul pályázat által nyújtott remek lehetőségekre. Mit takar ez a pályázat, idén hány csoportban, merre kirándulhatnak intézményünk diákjai, miért remek lehetőség ez?
A pályázat egyik kiemelt célja a nemzeti összetartozás erősítése, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok építése, s mindez összhangban van egy fontos nevelési célunkkal: a hazafiságra, hazaszeretetre neveléssel. Nagy örömünkre idén három csoportunk nyert a Határtalanul pályázaton, és valósíthatja meg programját a határon túli magyarlakta területeken. Az első csoportunk – iskolánkból először – Horvátország északi részére látogatott, a másik két csoportunk Erdélyt (Székelyföld, gyimesi és moldvai csángók lakta települések, ezeréves határ) választotta úticélként. Két gyermekcsoportunk már sok-sok élménnyel gazdagodva tért haza, egy csapat még ezután utazik. A szervezők nagyszerű programokat állítottak össze, ezek megvalósulásáról a részletes beszámolókat hamarosan olvashatják honlapunkon.
Az elmúlt héten felső tagozaton is lezajlottak a szülői értekezletek. Tanévkezdéskor mik azok a legfontosabb információk, melyeket a szülőkkel meg kell ismertetni?
A tanév eleji szülői értekezlet jelentőségét az adta, hogy ezen az alkalmon volt lehetőség közösen megbeszélni az iskolakezdéssel és a tanévvel kapcsolatos témákat. Itt történt az adategyeztetés, a szülők tájékoztatása különböző intézményi és osztályprogramokról, pályázatokról, iskolai fejlesztésekről, a házirendről, mérésekről, kiadványokról s a tanulók mulasztásával kapcsolatos szabályokról. Az osztályfőnökök elmondták, hogy az idén – már nem pályázati keretben – iskolai szociális segítő támogatja a szülőket, diákokat, pedagógusokat, szigorodtak a délutáni felmentések, valamint kérték a szülők javaslatait A helyes iskolai viselkedés című kiadvánnyal kapcsolatosan.
Bízunk a szülők együttműködésében, hiszen a hatékony és eredményes oktató-nevelő munkához szükségünk van a szülők támogatására.
Ebben a tanévben első ízben indult gimnáziumi osztály intézményünkben. Mennyire volt zökkenőmentes az indulás, hány tanulóval, milyen tagozaton indult el a képzés? Hogyan halad az új épület építése?
A város és az iskola életében is nagy jelentőséggel bír az első középiskolai osztály beindítása, ezért az előkészületek már korábban elkezdődtek, és nagy körültekintéssel zajlottak intézményünkben. Ennek köszönhetően zökkenőmentesen kezdhette meg 16 tanuló a középiskolai tanulmányait, s vehetnek részt a 4 évfolyamos általános tantervű gimnáziumi képzésben.
A középiskolai épület építése a terveknek megfelelően halad, jelenleg kívül a homlokzatszigetelés, belül a víz- és villanyszerelés, valamint az aljzatkiegyenlítés, egyes termekben a festés történik. A napokban építették be az ablakokat. Örvendetes, hogy a következő tanévben már egy gyönyörű, modern épületet vehetnek használatba középiskolásaink.
A helyi múzeumban ebben a hónapban helytörténeti kiállítás nyílik, immár sokadjára. Nagyon aktív élet zajlik ott szerencsére. Tanulóinknak lehetősége van múzeumpedagógiai órákon való részvételre, milyen témákat dolgozhatnak fel a foglalkozásokon az érdeklődő gyerekek?
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Közművelődési és Muzeális Intézmény programjai között szerepelnek a múzeumpedagógiai órák, melyeken iskolánk tanulói ismerkedhetnek lakóhelyük történetével, nevezetességeivel, természeti környezetével, hagyományaival. A múzeumban még ebben a hónapban megtekinthetők azok a festmények, melyek témája Hajdúsámson története. A képekkel, valamint a kiállított tárgyakkal kapcsolatban hallgathatják meg a felsős iskolai csoportok az intézmény munkatársainak előadását, majd a Hajdúsámson története és látnivalói című helytörténeti füzet feladatlapját kitöltve adhatnak számot megszerzett tudásukról.
Legkisebbjeinknek táncház szerveződik ebben a hónapban. Ki fogja vezetni, rendszeres lesz ez a program vagy csak egyszeri alkalom?
Az előző tanévben a művészeti iskola munkatársai egy pályázat keretében szerveztek táncházat, mely nagyon népszerűvé vált, a gyerekek szerettek járni. Ezen felbuzdulva döntöttek ügy a szervezők, hogy hagyományt teremtenek, és újra meghirdetik a táncházat. Szeptemberben Kapusi Orsolya néptáncoktató irányításával az első osztályosok, majd havonta egy-egy alkalommal a többi évfolyam tanulói ismerkedhetnek a néptánccal, népzenével, népi kultúrával. Nagyon jó kezdeményezés, hiszen fő cél az átörökítés. És azt is feltétlen megemlítem, hogy a talpalávalót iskolánk együttese, a Reni és Bandája zenekar húzza.
Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, idén is kiemelt célunk, hogy minél több érdemi információt eljuttassunk a szülőkhöz, a színes iskolai élettel kapcsolatos híreket minél kreatívabban, minél szélesebb rétegnek juttassuk el szűkebb és tágabb környezetünkben. A Suliblogon kívül milyen kommunikációs források lesznek idén segítségünkre ebben?
Az aktuális információkat folyamatosan töltjük fel az iskolai honlapra (www.samsoniskola.hu) és a Facebook-felületre (facebook.com/samsoniskola). A korábbi kiadványaink (Házirend kivonata szülőknek, diákoknak, Felkészülten az iskolába) mellé az előző tanévben több új kiadvány készült (A szülők iskolai benntartózkodásáról, gimnáziumi prospektus, Az iskolai hiányzásról), és Rákóczi-hírlevelet küldtünk azoknak a szülőknek, akik megadták az e-mail címüket.
Ebben a tanévben megújítjuk a honlapunkat, illetve szeretnénk megjelentetni A helyes iskolai viselkedés könyvét. Az utóbbi tervezete elkészült, s várjuk a pedagógusok, szülők, diákok javaslatait, hogy a kiadvány végső formája közös munka és együtt gondolkodás eredménye legyen.
Bár nem tartozik szorosan a kérdéshez, itt szeretném felhívni a figyelmet két kiadványunkra. Korábbi terveink között szerepelt egy iskolaújság szerkesztése, az elképzelést sikerült megvalósítani, ennek köszönhetően februártól az alsós és felsős diákok számára eltérő tartalmú, irodalmi jellegű iskolaújságot adtunk ki alsó tagozaton Napraforgó, felső tagozaton Hattyútoll címmel. Az elsősöket pedig tanévkezdéskor egy-egy Mini Napraforgó című újsággal ajándékoztuk meg.
Első osztályosainkhoz látogatóba érkeznek az óvónők a tanév elején. Milyen szemmel, céllal figyelik az iskola küszöbét nemrég átlépő gyerekeket?
Az óvónők biztosan nagyon kíváncsiak arra, hogy a kicsiknek miként sikerült beilleszkedni az iskolába, hiszen az óvoda-iskola átmenet segítése az óvodapedagógusoknak, az iskolai tanítóknak és szakembereknek egyaránt fontos feladata. A program egyébként a „Hívogat az iskola” éves programterv része, így az elsős osztályokba történő látogatás során az óvónők tájékozódnak az elsősök beilleszkedéséról, munkájáról, tapasztalataikat pedig beépíthetik előkészítő munkájukba.
Igazgatóhelyettes Úr!
Nagyon köszönöm a tájékoztatást, sikerekben, jó egészségben és kiemelkedő eredményekben gazdag tanévet kívánok!