Néhány nappal ezelőtt ismét beköszöntött az új tanév. Ha újra suli, indul a Suliblog is. 2018-ban is rendületlenül folytatjuk munkánkat, új interjúkkal, érdekes cikkekkel, programajánlókkal jelentkezünk a 2018-19-es tanévben is, hogy Önök, kedves olvasóink folyamatosan nyomon követhessék felületünkön az intézményben zajló fejlesztéseket, programokat, megismerkedhessenek iskolánk dolgozóival, tanulóink véleményével egy-egy fontos eseménnyel kapcsolatban. Olvassanak bennünket idén is, jó böngészést mindenkinek! Elsőként fogadják szeretettel a Nábrádi Mihály igazgatóhelyettes úrral készült beszámolót a tanévkezdésről, az idei tanév legfontosabb céljairól, a szeptemberi kihívásokról.
Szeptember 3-án, mint minden intézményben, nálunk is becsengettek. Több száz csillogó szemű diák sorakozott fel iskolánk díszudvarán az évnyitó ünnepségen. Mik lesznek a 2018-2019-es tanév leginkább említésre méltó intézményi céljai, feladatai?
Várakozással és reménységgel indítottuk a 2018-2019-es tanévet, ugyanis a korábbi időszakban több olyan alapvetést tettünk, illetve helyeztünk nagy hangsúlyt már korábban megfogalmazott célokra, feladatokra, melyek az iskolai hatékonyságot, a „jóllétet”, illetve a tanulók-szülők-pedagógusok megelégedettségét szolgálják. Kitartóan törekszünk mindezek megvalósítására annak érdekében, hogy a minél több igényt kielégítő eszközkészlettel és módszertárral, a motiváló és szép környezetben folyó színvonalas oktató-nevelő munkával a gyermekek épülését, fejlesztését és felemelését szolgáljuk úgy, hogy mindannyian (pedagógusok és diákok egyaránt) szeressünk iskolába járni. Persze világosan látjuk, hogy ez egy soktényezős folyamat rengeteg kihívással, s ennek megfelelően állítottuk össze a tanév cél- és feladatrendszerét. Legfőbb célkitűzésként fogalmaztuk meg a pedagógiai munka színvonalának további emelését, az eredményességi mutatók, valamint a magatartáskultúra, a tanulmányi eredmények javítását, a motiváltság növelését. Vannak teendőink a hatékony problémamegoldás, a problémakezelés, a fegyelem javítása, illetve az iskolai hiányzások és a lemorzsolódás területén. Hangsúlyos az informatikai és idegen nyelvi képzés, a tehetséges tanulók fejlesztése, a lemaradottak és az alulteljesítők támogatása. Tovább bővítjük a tavaly bevezetett Komplex Instrukciós Programot, segítjük a negyedik-ötödik évfolyam közötti átmenetet, erősítjük az osztályfőnöki munkát, valamennyi évfolyamon fejlesztjük az olvasási képességet és készséget. Kiemelt feladat a bukások, hiányzások és a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók számának csökkentése. A mérési eredmények alapján szervezzük a tanulók célzott fejlesztését, mentorálását. Szeptembertől a tanoda szakmai előkészítése zajlik, és meg kell még említenem a sávos és a gyakorlati oktatást, a tanulásmódszertant, a terepgyakorlatokat, az olvasás népszerűsítését. Úgy tűnik, ebben az évben sem fogunk unatkozni.
Mik voltak az idei tanévnyitó legfontosabb gondolatai a tanulók felé?
Tanévnyitó ünnepségünket megtisztelte Antal Szabolcs polgármester úr és Horváth András, a Hit Gyülekezete oktatási főigazgatója. Mindketten hangsúlyozták, hogy az intézményben folyó színvonalas munkával, a középiskola felépítésével és indulásával a sámsoni gyerekek számára nagyszerű lehetőség nyílik helyben megfutni azt a pályát, melynek eredményeként felsőfokú oktatási intézményben tanulhatnak, vagy szakmát sajátíthatnak el. Főigazgató úr a felnőtt generáció felelősségéről beszélt, hiszen a pedagóguslét alap- s egyben motiváló eleme a gyerekek támogatása, feljebb emelése, és ennek érdekében dolgozik együtt az iskola, a város és az egyház. A gyerekekhez szólva pedig kiemelte, hogy az iskola jó és rendkívül izgalmas dolog, ahol a tanulásnak értéknek kell lennie, ahol az ember gazdagszik, s több lesz.. Igazgató úr bátorította a gyerekeket a minél jobb eredmény elérésére, köszönetet mondott a tanulóknak az együttműködésért, hiszen a gyerekek partnereink az intézményben, az eredményeket csak közösen tudtuk, a kitűzött célokat pedig csak közösen tudjuk elérni.
Várakozással teli elsősök
Mikor volt a művészetis tanévnyitó intézményünkben?
Az AMI tanévnyitóját szeptember 7-én rendezték. Nagy örömünkre – hiszen folyamatosan hangsúlyozzuk a művészeti nevelés fontosságát a gyermek személyiségének fejlesztésében – közel 270 fő iratkozott be az iskolába. Valamennyi meghirdetett tanszak indul ugyanazokkal a tanárokkal. A napokban még zajlottak a beiratkozások, de tudomásom szerint már csak a klarinét szakon van egy-két szabad hely. Jelentőségteljes, hogy az iskola két pályázatot is nyert (egy népzeneit és egy táncházast), és ezek keretében októbertől minden hónapban táncházat szervez, melyre várja a gyerekeket, szülőket, pedagógusokat. A táncház programelemei közé tartozik a mesemondás, a tánc- és énektanulás. A talpalávalót a művészeti iskola pedagógusaiból és tanulóiból álló népzenei együttes, a Reni és Bandája szolgáltatja. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Természetesen a művészeti iskola továbbra is folytatja az Uzsi-muzsi programját és a hangszerbemutatóit.
Tehetséges művészetis gyerekek
Folyamatosan zajlanak a szülői értekezletek: alsó tagozaton már lementek, felsőben pedig 12-én került rá sor 16.30 perces kezdettel. Induláskor mire szükséges felhívni ezeken a kedves szülők figyelmét?
Számtalanszor elmondtuk (s tesszük ezután is), hogy az eredményes, hatékony munkát segíti, sokszor nélkülözhetetlenné teszi a szülők támogatása, együttműködése. A kapcsolattartás fontos eleme a szülői értekezlet, ezért az osztályfőnökök az iskolakezdéssel és a tanévvel kapcsolatosan fontos témákat vittek be a megbeszélésekre. Tájékoztatták a szülőket az iskolai és osztályprogramokról, célokról, feladatokról, a házirend lényeges részeiről, különös tekintettel a magatartásra, tanulásra, viselkedéskultúrára, az épület- és vagyonmegóvásra vonatkozó pontokra. Problémát jelent a hiányzás, ezért ismertették a mulasztással kapcsolatos szabályokat. Megválasztották a szülői munkaközösséget, adatokat egyeztettek, és rögzítették az adatváltozásokat. Biztosan szóba kerültek a tanév eleji, illetve a várható mérések az adott évfolyamon, a pályázatok, a KIP, a tanórán kívüli tevékenységek lehetőségei, a napközi és a tanulószoba, a tanév rendje a legfontosabb időpontokkal.
Gőzerővel zajlanak az osztályátadó megbeszélések is, nem egyszerű az átmenet a gyerekeknek az alsó és a felső tagozat között. Milyen információk kerülnek ezeken terítékre?
A negyedik és az ötödik évfolyam közötti átmenet nem minden tanuló számára zökkenőmentes, hiszen „felsősként” új tantárgyakkal, tanárokkal, megnövekedett tananyaggal, új kihívásokkal, elvárásokkal, szabályokkal találkoznak, miközben kikerülnek a megszokott alsós környezetből. Mindezt tetézik a testi-pszichés változások, így ne csodálkozzunk, amikor azt tapasztaljuk, hogy az átmeneti időszak feszültségekkel, problémákkal jár. Ennek a jelentős változásnak megkönnyítésére elevenítettünk fel egy korábbi gyakorlatot, s kezdeményeztük az osztályátadó megbeszéléseket, melyek résztvevői az alsós, felsős osztályfőnök, a szaktanárok és a belső gondozói iroda munkatársai. Az osztályátadón az alsós tanítók bemutatják az osztályközösséget, elmondják a gyerekekkel kapcsolatosan a legfontosabb információkat. A negyedik évfolyamon gyerekenként egy-egy dossziéba gyűjtötték össze a különböző mérések és képességvizsgálatok eredményeit, erről a mérést irányító igazgatóhelyettes számol be, és javasol fejlesztési módszereket. A belső gondozó és az iskolapszichológus is tájékoztatást ad a közösséggel és a tanulókkal kapcsolatos tudnivalókról, megfigyeléseiről, a tesztek eredményeiről. Ezáltal az ötödikes osztályfőnök nem ismeretlenül „veszi át” a diákokat, lényeges tudás birtokában indíthatja a tanévet. A gyermekek személyiségének mielőbbi megismerése pedig az egyéni bánásmód kialakításában, a komplex személyiségfejlesztésben, az osztálytermi folyamatok megtervezésében segíti a felsősöket.
Szept.15-én iskolánkban került lebonyolításra a " Roma Ki mit tud?" területi fordulója. Hányan vettek részt a megmérettetésen, mely tanulók képviselték iskolánkat? Hová lehet innen még eljutni?
A rendőr-főkapitányság harmadik alkalommal szervezte meg a „Ki mit tud” versenyt a roma fiatalok számára azzal a céllal, hogy teret adjanak a tehetséges általános iskolások számára tudásuk, tehetségük bemutatására. Az iskolai selejtezőt az előző tanévben a BG munkatársainak közreműködésével bonyolítottuk le, és három kategóriában (ének és hangszeres zene, vers és próza, valamint tánc) 11 diákot juttatott tovább a szakértő zsűri a területi fordulóra. Mivel környékünkről a legtöbb továbbjutó iskolánkból került ki, a főkapitányság nálunk rendezi a versenyt, vagyis hazai pályán „mérkőzhetnek meg” tanulóink a többiekkel a megyei fordulóba kerülésért, melyet az országos verseny követ. Szeptember 15-én délelőtt szeretettel várjuk az érdeklődőket, s bízunk abban, hogy sok tanulónk léphet a következő versenyszintre.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is hatalmas élményben lehet része a 7.évfolyam több tanulójának. A Határtalanul pályázat keretében erdélyi kiránduláson vehetnek részt. Mikor esedékes a kirándulás, milyen programok várják a rendkívül szerencsés tanulóinkat?
A Határtalanul! programjain ebben a tanévben két csoportunk vesz részt szeptember 3-4. hetében. Örültünk a nyertes pályázatnak, hiszen a benne megfogalmazottak – a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok építése, a nemzeti összetartozás erősítése – szervesen illeszkednek egyik kiemelkedő nevelési célunkhoz, a hazafiságra neveléshez és a nemzeti identitás erősítéséhez. Az első csoport szeptember 17-én indul, és öt nap alatt a Nagyszalonta-Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Csíkszereda-Segesvár útvonalat járja be, miközben gyönyörű helyszíneket, történelmi nevezetességeket, irodalmi emlékhelyeket látogatnak meg. A másik csoport szeptember 27-én kezdi a nagy utazást a Nagyszalonta-Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó-Sepsiszentgyörgy-Gyulafehérvár-Déva-Vajdahunyad vonalon. A csoportok ismerkednek Erdély történelmével, az erdélyi magyarság mindennapjaival, a céltelepülések nevezetességeivel, találkoznak határon túli magyar gyerekekkel. Látva a programok sokszínűségét biztos vagyok abban, hogy mindannyian élménnyekkel gazdagodva térnek majd haza.
Ebben a tanévben is folytatódnak iskolánkban a Család-és Gyermekjóléti Központ pályázati programjai. Milyen rendezvényekre számíthatnak a kedves érdeklődők?
Tavaly kapcsolódtunk be a Család- és Gyermekjóléti Központ EFOP-3.2.9-16 pályázatába. Iskolánkban ez a projekt egyéni, csoportos, valamint közösségi segítő tevékenység formájában valósul meg. Sok hasznos programon, előadáson, csoportfoglalkozáson vagyunk túl, ebben a tanévben a kézműves csoportfoglalkozások folytatódnak, valamint új elemként indul egy kiváló kezdeményezés, a Jövő segítői program, melynek szervezése jelenleg zajlik.
Idén nyáron is számos újítás, fejlesztés történt iskolánkban, folyamatosan épül-szépül környezetünk. Ezekről rendszeresen beszámolunk majd a Suliblog olvasóinak. Igazgatóhelyettes Úr kiemelne néhányat a számos megvalósított fejlesztés közül?
Nemrég láttam az újítással/felújítással kapcsolatos munkálatok listáját, melyen az összevont tevékenységekkel együtt is több mint húsz tétellel találkoztam, vagyis tovább folytatódott az igényes, barátságos és pozitív üzeneteket közvetítő környezet kialakítása. Lehetetlen nem észrevenni, hogy jobbnál jobb ötletek valósultak meg a nyári szünetben. Nekem különösképp tetszik a két kialakított olvasósarok, a porta arculatának megváltoztatása, az étkező kialakítása.
Viszont ha csak egyet kellene kiemelnem, akkor azt választanám, ami a leglátványosabb: a középiskola építésének első ütemében végeztek az alapozással, s a jövő héten kezdődik a falazás. Minden reggel az építkezés mellett érkezem az iskolába, így folyamatosan látom majd a fejleményeket.
Szeptembertől különféle helytörténeti programok színesítik a helyi diákéletet: ki fogja össze ezeket, mikre számíthatunk az új tanévben?
Igazgató úr megbízásából Tóthné Szathmáry Irénke dolgozott ki a tanévre egy nagyszerű helytörténeti programot, ugyanis nagyon fontosnak tartjuk, hogy diákjaink megismerkedjenek az őket körülvevő értékekkel, szülőföldjük, lakóhelyük történelmével, természeti környezetével, művelődéstörténeti emlékeivel. Az őszi és tavaszi időszak során tanulóink előadást hallgathatnak a környéken élő madarak életéről, szokásairól, valamint a tájvédelmi körzetekről. Foglalkozások keretében az iskolabusszal ellátogatnak a Parlagi és a Gúti templomromhoz, megtekintik Sámson nevezetességeit, a martinkai legelőt, s mindezt játékosan, interaktív módon.
Igazgatóhelyettes Úr!
Köszönöm a beszélgetést, jó egészséget, eredményes munkát kívánok Önnek az új tanévben is!