Célkeresztben című rovatunk májusi részében ezúttal Nábrádi Mihály igazgatóhelyettes úrral mélyültünk el a tanév utolsó előtti hónapjának legfontosabb feladataiban, programjaiban. Remélem sikerül kedvet ébresztenünk minden kedves tanulónkban a programok, rendezvények látogatásához. Májusban is igazán színes a paletta.
A múlt héten iskolánkba érkezett a Nagyváradi Színház társulata, ők rendszeresen visszatérő vendégek már intézményünkben. Hogyan sikerült az előadás, zúgott a vastaps, miután felgördült a „függöny?”
Legnagyobb örömünkre a Nagyváradi Bábszínház ismét ellátogatott iskolánkba. Két előadást mutattak be tanulóinknak, nagyon nagy sikerrel, rendkívüli módon élvezték az alsós gyerekek. Fontos, hogy mivel a későbbiek során találkoznak a drámai előadásmódokkal, mindezek előtt profi megjelenítést láthatnak, valódi díszletekben gyönyörködhetnek, igazán színvonalas rendezés szemtanúi lehetnek, még ha ez bábelőadás is.
Május 9-én került sor alsó tagozaton egy igazán komoly és színvonalas matematikaversenyre. Iskolai megmérettetés volt, vagy megyénk más településéről érkező gyerekek is próbára tehették tudásukat?
Ezen a versenyen csak iskolánk tanulói vettek részt, alsó tagozatos gyerekek az elsőtől a negyedik évfolyamig. A matematika tudás szintjére voltak kíváncsiak a verseny szervezői.
Számok "tengere"
10-én ünnepeltük iskolai szinten a Madarak és fák napját. Szerintem nem vagyok egyedül a véleményemmel, amikor azt mondom, hogy ez egy nagyon szép hagyomány és a felnőtteknek is visszahozza picit emlékképekben az iskolás éveit. Intézményünk hogyan készült idén ennek a szép eseménynek a felidézésére? Előzetesen remek programokról és a honvédség bevonásáról lehetett hallani.
Az intézmény a Bocskai István lövészdandárral szervezte ezt a programot,valóban egy szép régi hagyomány felelevenítése. Tanítás nélküli munkanapon a felsősök Hétköznapi harcosok című programsorozaton vettek részt, toborzósátor, harci járgány várta őket, valamint fegyverzettechnikai bemutatót is szerveztek számukra a honvédség tagjai. Mindemellett egy rendkívül izgalmas akadályversenyen is kipróbálhatták magukat az osztályok, hét állomáshelyen kellett különféle katonai feladatot teljesíteniük, ezek közt volt gránátdobás, futás fegyverrel, kúszófolyosó, kötélen mászás és számos más érdekesség. A visszajelzések alapján bátran mondhatom, hogy igazán pozitív volt a fogadtatás, minden osztály rendkívül ügyesen és lelkesen állt a feladathoz, nagyon élvezték a kihívásokat. Igazi közösségépítő esemény valósult meg. Előzetes feladatokat is meg kellett oldani, elsősorban dicsőséges csatákhoz kapcsolódóakat. Az akadályverseny teljesítése után Ural katonai teherautóval szállították vissza a gyerekeket az iskola udvarára. Az alsó tagozatosok pedig a városban teljesítettek egy kreatív akadálypályát, menetlevéllel, indulókkal, nagyon élvezték a legkisebbek is. A másik rendezvényünk ezen a napon a Föld napja volt, ez egy korábban elmaradt esemény pótlása volt igazából. Itt fotópályázatot, aszfaltrajzversenyt, virágültetést hirdettek a szervezők, plakátot készítettek a gyerekek, illetve a kreativitás jegyében tárgykészítő verseny is lett hirdetve.
Csütörtökön bűnmegelőzési előadás volt az aulában. Miért van szükség erre a programra, milyen veszélyeknek vannak igazából kitéve a gyerekek, mire kell legfőképp felhívni a figyelmüket?
Ez egy nagyon fontos program volt, a rendőrség nagyon aktív ezen a területen, több bűnmegelőzési programot szervezett már. Kiemelt feladat az áldozattá válás elkerülése. Lényeges eleme volt ez az előadásnak. Az iskolások biztonságát erősítő programokon belül a dohányzással, az alkohollal, és a droggal foglalkoznak főleg az előadók, sajnálatos tény, hogy egyre inkább terjednek ezek a káros szenvedélyek már egyre fiatalabb korban, s ezeknek a megállítása, féken tartása mindannyiunk kiemelt feladata.
Ha május, évek óta kiemelt program a kompetenciamérés. 17-én idegen nyelvből, 24-én pedig magyarból és matematikából adnak számot tudásukról a 6. és 8. évfolyamok tanulói országos szinten. Miért vegyék igazán komolyan a gyerekek, miért van kiemelt jelentősége ennek a mérésnek?
Két kiemelt terület van napjainkban az informatika és az idegen nyelv. A nyelvi szövegértési képességet mérhetjük le elsősorban a mérőeszközökkel és úgy készítik el a feladatlapokat, hogy hatodik évfolyamon a közös európai referenciakeret szerinti A1-es, nyolcadik évfolyamon pedig az A2-es szintet nézik meg. Az elsőnek köszönhetően kiderül, képes -e egyszerű kapcsolatteremtésre a gyerek, az A2-es pedig azt nézi, hogy egyszerű, rutinszerű helyzetekben, hogyan tud közvetlenül cserélni információkat. Ezek a NAT által előírt szintek. Magyarból főleg a szövegértési képességet, matematikából pedig az eszköztudást mérik, tehát nem elsősorban a tantárgyi tudásra kíváncsiak, hanem arra, hogy a gyerekek a megszerzett tudást képesek-e a mindennapi életben alkalmazni, s további ismeretszerzésre felhasználni.
A hónap közepén, 17-18-án kerül lebonyolításra a tavaszi papírhulladék-gyűjtés. Ezzel a programmal kapcsolatban mik a legfontosabb információk?
A papírgyűjtés a DÖK szervezésében valósul meg ezúttal is. Mindkét nap reggel 8 és délután 16 óra között hozhatják az összegyűjtött papírt a kedves szülők és gyerekek. Megkérünk mindenkit egyúttal, hogy aktívan kapcsolódjon be, a papírhulladékot és a kartonpapírt külön, összekötözve hozza fel! A befolyt pénzösszeget jutalmazásra, a versenyek, rendezvények díjazására fordítjuk a későbbiek folyamán.
18-án szomorú apropóból kispályás labdarúgótornának ad helyet iskolánk tornacsarnoka. Nemrég elhunyt barátunk, kollegánk, csapattársunk Fekete Sándor emlékére labdarúgótornát szerveznek iskolánk felnőtt focicsapatának tagjai. Mikor kezdődik az esemény, kik vesznek rajta részt?
Sanyi bácsit én személyesen nem ismerhettem, hiszen ez az első évem az iskolában. A kollegák elmondása alapján viszont bátran állíthatom, hogy egy igazán köztiszteletben álló remek pedagógus, igazán értékes ember és remek barát volt, hatalmas szívvel és fenomenális humorral. Mindenképp nemes kezdeményezésnek tartom, igazán szép gesztus, remélhetőleg minden évben sikerül majd emléket állítani egy kis sportolás keretén belül ennek a remek embernek. A torna 18-án délután fél háromkor kezdődik iskolánk tornacsarnokában, négy csapat vesz részt rajta. Iskolánk felnőtt és diákválogatottja, illetve a debreceni Huszár Gál Általános Iskola felnőtt és gyerekcsapata. Minden érdeklődőt várunk szeretettel a rendezvényre!
Fekete Sándor -emlékserleg
Május 18-án és 19-én ismételten kultúrális élményben lehet része az ide látogatóknak. A Névtelen Színjátszó Kör alsósoknak szóló előadását tekintheti meg minden kedves érdeklődő, Ilók és Mihók címmel: Mik a legfontosabb tudnivalók ezzel a rendezvénnyel kapcsolatban?
A Közösségek hete keretében játsszák el ezt a népmese feldolgozást lelkes, tehetséges, hajdúsámsoni amatőr „színészek”, A díszletet Kincsesné Kirtyán Mária tanárnő készítette, 13-án lesz a nyilvános főpróba, amelyet bárki élőben megtekinthet.
22 és 24-e között lesz esedékes a beiratkozás a Leskelődő játszóházba. Mit takar ez a kifejezés, miért hasznos a kis óvodások számára?
Az óvodások számára adja magát a név. Bepillantást nyerhetnek az intézmény életébe, az iskolás létbe az ovis gyerekek. A játszóházba jelentkező óvodások színes programok segítségével ismerkedhetnek az iskolai élettel, a tanító nénikkel, s leendő osztálytársaikkal. Mindenkinek ajánljuk ezt a lehetőséget.
A hónap második felében, 25-én kerül sor a szintén hagyományosnak tekinthető diákönkormányzati napra. Lehet már tudni, milyen programok szórakoztatják majd a gyerekeket és a kollégákat?
A DÖK napról nagyon jó történeteket hallottam, ekkor kerül sor a tanárok Debrecenből történő kigyaloglására, illetve a tanulóink színes, szórakoztató programokon vehetnek részt a délelőtt folyamán, gyereknapi műsorral és érdekes feladatokkal, vetélkedőkkel szórakoztatjuk őket. A teljes menetrend jelenleg kialakulóban, hamarosan tájékoztatjuk a nebulóinkat az aznapi programokról.
A hónap végén lesz lehetőség arra, hogy az osztályok kipihenjék a tanév fáradalmait, s kicsit jobban összekovácsolódjanak. 26-án az osztálykirándulások napján nyílik erre lehetőség, nagyon sok gyerek már feszülten várja ezt a remek programot. Érezhető már a várakozás a gyerekek részéről?
Az osztálykirándulás az a program, amelyet talán a legjobban várnak a gyerekek a tanévben, hiszen ekkor nyílik lehetőségük arra, hogy önfeledten kikapcsolódjanak, a tanulás fáradalmait elfeledve együtt lehessenek osztálytársaikkal. Az alsó tagozatosok egy napos kirándulásokat szerveznek, felsőben viszont több osztály is kétnapos kiránduláson vesz részt. Reméljük, az időjárás kegyeibe fogad majd minden kirándulót, és a gyerekek, tanárok egyaránt feltöltődve, élményekkel gazdagon térnek majd haza. A legkedveltebb helyszínek ezúttal a Hármashatár-hegy, Tiszafüred, Szilvásvárad és Bogács lesznek.
Milyen fogadtatása volt a gyerekek és a lakosság körében a Kab-os programoknak, miféle visszajelzések érkeztek?
Több programelemet igyekeztünk megvalósítani a KAB-os pályázat keretében, a fő elem öt prevenciós órának a beépítése volt, ez tíz osztályt érintett a 7-8. évfolyamon. Lassan vége ennek a programsorozatnak, a gyerekek szeretik a foglalkozásokat, prevenciós jellegűek, nagyon sokat lehet tanulni a megelőzésről például a kábítószerrel kapcsolatban. A pedagógusoknak is lesz tréning, ami május végén, június elején várható.
Korábban is említettük már a Célkeresztben rovatban, hogy a második félévtől a fenntartónak köszönhetően az első és ötödéves gyerekek ingyenes úszásoktatáson vehettek részt a Debreceni Sportuszodában. A program lassan a végéhez közeledik, remélhetőleg szeptemberben újra folytatódik. Mik a legfőbb tapasztalatok, hogyan fogadták a település lakói a kezdeményezést?
Véleményem szerint az alapok elsajátítása volt a legfontosabb, egyedülálló módon történt a szervezés, úgy gondolom, nem sok iskola mondhatja el magáról, hogy ilyen lehetőségek nyílnak meg előtte. Köszönjük a szülők és a fenntartó támogatását, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, és a gyerekek is nagyon örültek a kezdeményezésnek. Bízom benne, hogy sokuknak sikerült a megfelelő alapokat elsajátítani és minden foglalkozásról vidáman, élményekkel telve tértek haza.
Az alapfokú iskola óvodai hangszerbemutatókat, tanszaki bemutatókat fog szervezni a hónap végén, mi ezeknek a legfőbb célja?
Az óvodai hangszerbemutatók elsődleges célja, hogy a tanszakok bemutatkozzanak kedvcsinálóként az ifjabb generáció előtt. Valamennyi hangszertanszak megmutatja magát ilyenkor, a tanszaki bemutatók nyilvánosak, számítunk minél több szülő jelenlétére. Szintén májusban lesznek a tanszaki záróvizsgák, amikor a tanulóink számot adnak a tanévben megszerzett zenei ismereteikről.
Igazgatóhelyettes Úr! Köszönöm a tájékoztatást, bízom benne, hogy ismét meggyőződhetett róla mindenki, hogy intézményünkben milyen sokrétű munka folyik és a nevelő-oktató munkán kívül a lehetőségek tárháza nyílik meg tanulóink előtt. Sok sikert a programok eredményes megvalósításához, köszönöm szépen a beszélgetést!