Február 6-án került sor iskolánkban a Bendegúz Nyelvész versenyre. Anyanyelvünk ismerete, megszerettetése a gyerekekkel hatalmas kihívás ebben a rohanó világban. Mit adhat egy ilyen megmérettetés a tehetséges, nyelvtanból kiemelkedő diákjainknak?
A nyelvÉSZ anyanyelvi tanulmányi verseny 3 fordulós, az iskolai válogatót megyei forduló követi, ahonnan a legjobbak az országos döntőbe kerülnek. A sikeres versenyzés nemcsak ösztönző és bátorító a diákok számára, hanem a felkészülés és a részvétel során a gyerekek elmélyedhetnek az anyanyelv összefüggéseibe, működésébe. Az igaz, hogy nem könnyű feladat az anyanyelv megszerettetése, hiszen az ifjú generációk sem az írást, sem az olvasást nem kedvelik. Talán éppen ezért a versenyfeladatok – a szervezők szándéka szerint – játékosak, szórakoztatók, ez a forma pedig élményszerűbbé teszi a nyelvhasználatot még akkor is, ha éppen különböző anyanyelvi megmérettetésen vesznek részt.
Ebben a hónapban intézményünk 6. évfolyamos tanulói ingyenes cirkuszlátogatáson vehettek részt a Lázár Ervin-programnak köszönhetően. Mit takar ez a projekt, milyen céllal indították el országos szinten?
A program elsődleges célja, hogy évente egy alkalommal, szervezett formában valamennyi általános iskolás gyerek ingyenesen eljusson színházi, tánc-, cirkuszi előadásra, komolyzenei hangversenyre vagy őshonos állatok bemutatóhelyeire, s ezáltal a diákok a tanórákon kívül játszva, szórakozva szerezhessenek ismereteket. A programok és az utazások szervezése a tankerületek feladata, intézményünkben a nagy körültekintést igénylő koordináló tevékenységet Földvári Istvánné igazgatóhelyettes asszony végzi.
Az eddig történtek alapján a 750 ezer gyereket érintő, nemzeti identitástudatot erősítő és a művészeti nevelést segítő projektet országos szinten sikeresnek tartják. Intézményünkből egyelőre két évfolyam vett részt a programokon, a negyedikesek egy vidám trombitás műsort, a hatodikosok pedig az említett budapesti cirkuszi előadást tekinthették meg.
Ha február vége, immár hagyományosan tájékoztató szülői értekezlet. Kiknek került megszervezésre, milyen volt az érdeklődés, s ha már ez itt a reklám helye, milyen irányultságú osztályok indulnak jövőre első évfolyamon, s miért érdemes ide íratni a kedves szülőknek csemetéiket?
A beiratkozással kapcsolatosan tartottunk szülői értekezletet a leendő elsős tanulók szüleinek, ahol kiosztottuk a jelentkezéshez szükséges nyomtatványokat, valamint az iskolával kapcsolatos kiadványokat. (Akik nem tudtak részt venni a szülői értekezleten, azok az „információs csomagot” az iskola portáján személyesen vehették át.)
A több mint ötven szülő megismerhette a leendő elsős tanítókat, akik tájékoztatták a megjelenteket az irányultságokról. Márkusné Lévai Eszter és Borosné Rácz Judit Digitális világ – Informatika irányultságú osztályában a gyerekek informatikai ismeretekkel gazdagodhatnak korszerű eszközökkel. Barát Endréné és Hajdu-Horváth Emese a tanulók képességeit játékos feladatokkal fogják fejleszteni Játékos tanulás című irányultsággal. Dr. Kovács Tamásné és Félegyházi Zsuzsanna a számok különleges világával szeretnék megismertetni az elsősöket a Lurkó Logika osztályban. Az „Együtt – kézenfogva” irányultság ötletgazdái Nagy Krisztina és Ivánku Szilvia, akik fontosnak tartják, hogy a gyermekek biztos tudásra tegyenek szert, miközben egy jól működő közösséget alakítanak ki. Csécseiné Mihályi Edina és Oszter-Barcsay Laura a hagyományőrzést helyezik a középpontba azáltal, hogy tanítványaik megismerkednek nemzetünk hagyományaival, kultúrájával, helyi tradíciókkal.
Ezek alapján, valamint ismerve iskolánk értékeit, látva a folyamatos fejlődést bátran ajánlom intézményünket az iskolaválasztás előtt állóknak, hiszen igényesen kialakított környezetben pedagógusaink és szakembereink az egyéni képességet, tehetséget, érdeklést és fejlődést figyelembe véve segítik tanulóinkat abban, hogy eredményesek és sikeresek legyenek. A művészeti nevelés és a továbbtanulás szempontjából szeretném hangsúlyozni, hogy intézményünkben az általános iskolai nevelés-oktatás mellett tizenkét évfolyamos művészeti, négy évfolyamos általános tantervű gimnáziumi képzés zajlik, valamint hamarosan indul a három évfolyamos szakképző iskolai képzés.
Február a versenyek hónapja: a Simonyi helyesíró mellett angol-német nyelvi verseny is lebonyolításra került ebben a hónapban.2020-ban milyen jelentősége van az idegen nyelvek minél magasabb szintű ismeretének?
Személyes példát szeretnék említeni, nem vagyok rá büszke, de hadd szörnyülködjenek a fiatalok. Általános és középiskolás koromban, amikor lett volna rá bőven időm és lehetőségem, nem tartottam fontosnak az idegen nyelvek elsajátítását. Ezt azóta is bánom, hiszen külföldön járva nehezen tudom magam megértetni, ha nincs velünk valamelyik gyermekünk – arra ügyeltünk, hogy ők már ne essenek ebbe a hibába – tolmácsra vagyunk utalva, vagy kézzel-lábbal magyarázunk, illetve a hétköznapokban minden idegen nyelvű szöveget valakivel le kell fordíttatnunk.
Ma már megkérdőjelezhetetlen az idegen nyelv(ek) ismeretének fontossága. A továbbtanuláshoz, szakmaismerethez, munkavállaláshoz szükséges, a diploma megszerzéséhez nélkülözhetetlen, könnyebbé és hatékonyabbá teszi a kapcsolatteremtést, az információszerzést, valamint a kommunikációt. Szóval tanulják csak szorgalmasan az idegen nyelvet a diákok, hátrányuk biztosan nem származik belőle…
Ezért is tartjuk nagyon lényegesnek, hogy a nyelvoktatás eredményes és minőségi legyen, a gyerekek az életkoruknak megfelelő szinten sajátítsák el az adott nyelvet, a tehetségesek pedig különböző versenyeken mérettessék meg magukat.
A szülőknek nemcsak szülői értekezleten volt lehetőségük tájékozódni a jövőbeni lehetőségekről, hanem nyílt napok keretében bepillantást nyerhettek az alsó tagozaton folyó színvonalas szakmai munkába is. Mekkora volt az érdeklődők száma a nyílt napokon, milyen visszajelzések érkeztek a szülőktől?
A nyílt nap és a nyílt hét a Hívogat az iskola programsorozat egy-egy eleme, melyeken a szülők megismerhetik a leendő első osztályos osztályfőnökök, tanítók pedagógiai munkáját. Idén a nyílt napon angol és német nyelvi órákba nyerhetett betekintést az érdeklődők, a nyílt héten kilenc tanító néni harmincegy tanítási óráját látogathatta meg az a közel negyven gyermek és hetven szülő, akiknek a visszajelzései arról szóltak, hogy igényes, minőségi munkát láttak a tanórákon, meglepődtek a tanulók tudásán. Nagyon kedvelt lett a látogatók körében az interaktív tábla, tetszett a hangulatos, színes tanulásszervezés, a változatos oktatási formák, módszerek használata.
A hónap második felében ismét megmutatták magukat a nyilvánosság előtt iskolánk tehetséges művészpalántái. az Uzsi-muzsi nevet viselő program már több éve teríti tálcán elénk a művészeti tagozat legügyesebb növendékeit s ezen gyerekek produkcióit. Régóta tudjuk, hogy iskolánk aranybánya ezen a területen is. Néhány év távlatából visszatekintve, mi a művészeti tagozat legfőbb hozadéka a településen?
A művészeti iskolában az elmúlt időszakban a tagozatok száma bővült, a három művészeti ágon a gyerekek számos tanszak közül választhatnak, az oktatás magas színvonaláról művésztanáraink, magasan képzett pedagógusaink gondoskodnak.
A hozadék elsősorban a művészeti nevelés képesség- és személyiségfejlesztő, illetve motiváló hatása. Ezen kívül ma már szinte nincs olyan iskolai vagy városi rendezvény, ahol ne lépnének fel művészetis diákok. A nemzeti ünnepek, a karácsonyok, az alapítványi bálok nehezen elképzelhetők a művészetoktatásban résztvevő gyerekek színvonalas műsora nélkül. Különböző versenyeken is mindig sikeresen szerepelnek, öregbítve ezzel iskolánk és a város hírnevét. A házi koncerteket, ahol a növendékek bemutathatják tudásukat, szívesen látogatják a szülők.
Többször elkápráztattak már bennünket a parasportolók fantasztikus eredményeikkel a különféle sportrendezvényeken. Február 21-e a Parasport Napja Magyarországon. Intézményünk sem maradt ki eme jeles megemlékezésből. Lőrinczi Tibor kollégánk a közelmúltban számos remek eredménnyel tette le a névjegyét a világ különféle pontjain. Hogyan emlékezett intézményünk ezen remek sportolók nem mindennapi eredményeire?
Lőrinczi Tibor második alkalommal szervezett intézményünkben olyan programot diákjaink számára, melyen a parasport és a parasportolók állnak a középpontban.
Tibor, aki világkupagyőztes parasportlövő, ebben az évben Nagymáté Sándort, a paralimpiára készülő handbike sportolót hívta meg intézményünkbe, és a tornateremben rendhagyó testnevelésórán együtt mutatták be a parasportolók mindennapjait, meséltek a versenyekre való küzdelmes felkészülésekről. Az érdeklődő diákok nagy figyelemmel hallgatták az élménybeszámolót, majd több sportágat is (ülőröplabda, bocca, csörgőlabda) kipróbálhattak.
Tibor és Sándor követendő példát mutattak és mutatnak mindannyiunk számára a sport szeretetéből, a kitartásból és az erőfeszítésből, melyekkel komoly sikereket lehet elérni.
A digitális, globalizált, számítógépes világ sajnos egyre jobban taszítja két kézzel a gyerekeket a könyvektől, az olvasástól. Miért lenne fontos, hogy már egész fiatalkorban minél jobban elmerüljenek a gyerekek a mesék birodalmában? Néhány nappal ezelőtt iskolai mesemondó versenyre került sor, ahol a mesék népszerűsítése volt az egyik cél, ha nem tévedek...
Azzal nem mondok újdonságot, hogy a mesének milyen fontos szerepe van az érzelmi intelligencia fejlődésében. Óvodás- és kisiskoláskorban meghatározó, hogy milyen gyakorisággal, mit és hogyan mesélünk a gyerekeknek, hiszen ezekben a történetekben is találkozhatnak, majd azonosulhatnak hősökkel, átélhetik a próbatételeket, küzdelmeket, konfliktushelyzeteket, tanulhatnak meg különbséget tenni a jó és a rossz között, mérlegelhetik, hogy mi az igazságos, mi az igazságtalan. Ezért a szakemberek a szülőknek is mindig javasolják a meseolvasást.
Nemzeti kultúránk részeként a népmesék a kortárs gyermekirodalom meséivel együtt a fejlesztési lehetőségek tárházát jelentik a pedagógusok számára az intézményekben, tehát nem tévedsz, a mi célunk is az, hogy mindezt kihasználjuk.
Említettük már az idegen nyelvek fontosságát: London Bridge nyelvi tesztverseny is volt februárban iskolánk falain belül. Mennyire népszerűek a nyelvi vetélkedők tanulóink körében?
Közkedveltek, hiszen az angol és a német nyelvi vetélkedőn szép számmal jelentek meg a diákok, angolból ötven, németből harminc gyerek oldotta meg a feladatokat. Sőt, volt olyan nebulónk, aki miután végzett az egyik helyen, átment a másikra, ott is megmérettette magát, így mindkét versenyen részt vett. A London Bridge felmenő rendszerű versenyen nyolc gyerek töltötte ki a tesztet, és márciusig várják izgatottan, hogy bejutnak-e az országos döntőbe.
Településünkön nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok őrzésére, a népi értékek megőrzésére, megismertetésére. Érték, ami körülvesz címmel különféle érdekes előadások s szerveződtek, melyeken a felsős diákjaink nagy számban vettek már részt. Ki valósítja meg ezeket az előadásokat, mely évfolyam tanulói látogathatják ezeket? Hogyan néz ki egy ilyen foglalkozás?
A foglalkozások sokfélék, hiszen az Érték, ami körülvesz című múzeumpedagógiai foglalkozások több témakörben és színtéren zajlanak. Minden hónapnak megvan az aktualitása, a diákok évfolyamonként több témakört dolgoznak fel. A helytörténeti programokat az iskolai könyvtárban Tóthné Szathmáry Irénke, a városi könyvtárban Tarné Hajdú Judit szervezi harmadiktól nyolcadik évfolyamig. A gyerekek interaktív, érdekes és fejlesztő foglalkozások részesei, amelyeken sámsoni nevezetességekkel, történelmünk jeles alakjaival, meghatározó eseményeivel ismerkedhetnek meg. Az 1-4. évfolyam tanulói Dobosné Hajdú Anikó irányításával kézműves foglalkozások keretében alkotnak ünnepeinkhez kapcsolódó produktumokat.