Kedves Olvasók!
Ebben a cikkben Baloghné Szűcs Emma tanár nénivel fogok beszélgetni a pedagógus hivatásról, a munka nehézségeiről, szépségeiről. Olvassák szeretettel a vele készült interjút !
Hogyan jött az ötlet, hogy tanár lesz, kiskorában is erről álmodozott?
Nem álmodoztam arról, hogy tanár leszek, védőnőnek készültem, és ott helyben, ahol laktam, ott mentem el egy évre tanárként dolgozni, és akkor tetszett meg.
Amikor tanárnak tanult, ugyan így képzelte el ezt a munkát, mint most, amikor már dolgozik?
Nem, ezt nem is lehet ilyennek elképzelni, mint amilyen a valóságban, amikor tanultunk, akkor egy teljesen zárt közösségű iskolában tanítottunk, egészen más fajta gyerekeket, ezt így nem lehetett előre elképzelni.
Emike néni volt már osztályfőnök? Ha igen szeretett az lenni? Miért?
Igen voltam már osztályfőnök, szerettem osztályfőnök lenni, azért, mert a gyerekek egy osztályfőnökhöz sokkal jobban kötődnek, és én is sokkal jobban kötődtem hozzájuk, és így sokkal könnyebb a problémákat megoldani.
Mik a legszebb élményei a tanévek során, és mik azok, amikre nem jó visszaemlékezni, vagy Emi néni nem büszke arra az eseményre?
Legszívesebben azokra az időszakokra emlékszek vissza, amikor kirándulásokra, közös programokra vittem el az osztályomat, legkevésbé azokra szeretek visszaemlékezni, amikor annak ellenére, hogy bármennyire is törekedtem rá, muszáj volt gyerekeket megbuktatnom. Erre nem szeretek visszaemlékezni.
Ha nem tanítana, mivel foglalkozna legszívesebben?
Régész lennék akkor, ha nem tanítanék.
Voltak olyan pillanatok, amikor azt gondolta, hogy nem szeretne továbbra tanár lenni? Ha igen, miért és ki segített megoldani a problémát?
Ilyen pillanatom nem volt, nem akartam abbahagyni a tanítást.
Milyen lenne az az iskola Emi néni szerint, amire azt mondaná, hogy álmai netovábbja?
A földrajz és a történelem tanításában az a nehéz, hogy olyan helyekről beszélünk, amikkel a gyerekek, abban a korban, nem találkoztak. Az én álmaim netovábbja egy olyan iskola lenne, ahol mindent megtudnék mutatni a gyerekeknek, amikről tanítok. Földrajzból is, meg történelemből is.
Ebben a felgyorsult digitális világban, milyen tulajdonsággal kell rendelkeznie Ön szerint egy jó tanárnak?
Mindenképpen türelemmel, elsősorban, én úgy látom, hogy a gyerekek egyre mozgékonyabbak, intenzívebbek ezzel a digitális világgal, és követni kell ezeket a digitális dolgokat, mert másképp nem boldogulhat az ember.
Mik a legnehezebbek a tanármunkában?
Nekem a legnehezebb, olyan kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel, amiben ők is jól érzik magukat, én is, és tudunk együtt dolgozni. Én ezt érzem legnehezebbnek.
Milyen a viszonya a gyerekekkel szemben, mivel lehet Emi nénit kihozni a sodrából?
Én úgy érzem, hogy nyugodtan tudok bejönni órára, és valamilyen szinten a gyerekek is igazodnak ehhez a légkörhöz, amikor bejönnek az óráimra, remélem nagyon kevés dologgal, de nem szeretnék nekik ötleteket adni.
Ugye Emi néni vezet egy kerámia szakkört. Hogyan jutott eszébe, hogy elindítja ezt a foglalkozást?
Már főiskolás koromban is érdekelt a fazekasság és amikor oda jártam, akkor is részt vettem egy ilyen foglalkozáson, és nekem nagyon megtetszett. Amikor itt kezdtem el dolgozni, akkor még Herceg Csaba bácsi tartott egy szakkört, oda jártam hozzá, és én szeretem csinálni, engem nagyon megnyugtat, úgy veszem észre, hogy azokat a gyerekeket is akik oda járnak, teljesen kikapcsolja és szép dolgokat készítünk.
Mi a célja ennek a szakkörnek, mit szeretne vele elérni?
A cél az, hogy azokat a gyerekeket is meg azt a gyereket, aki oda jön egy pozitív élményhez vezessem, tehát élvezzék azt, amit csinálnak.
Sokan jelentkeznek a szakkörre, vagy nincs olyan sok érdeklődő?
Sokan jelentkeznek, de a kerámia műhelybe kényelmesen, olyan 10-11 gyerek fér be, és általában több a jelentkező, és el kell őket utasítani, mert nem férünk be.
Mi az, amit szeret a kerámiában, és mi az, amit nem?
Amit szeretek az az, hogy amit kitalál az ember, azt meg lehet belőle valósítani. Tehát bármilyen tárgyat el lehet belőle készíteni, amit nem szeretek, az a takarítás része.
Ha Emi néni kívánhatna valamit a tanítással kapcsolatban, mit kívánna?
Szeretném elvinni a gyerekeket azokra a helyekre, amikről tanítok. Ennyit kívánok.
Hogyan tud kikapcsolódni egy fárasztó munkanap után, mit csinál, amikor nem dolgozik?
A családommal vagyok, és engem legjobban a futás kapcsol ki, én futni szoktam.
Köszönöm, hogy elolvasták az interjút, Emi néninek meg azt, hogy válaszolt a kérdéseimre. További szép napot mindenkinek!
Néző Anna, diákújságíró