Öt felejthetetlen nap Erdélyben
Nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy a Határtalanul pályázat keretében öt napot tölthetünk Erdélyben szeptemberben. Az utazás előtti napok tele voltak várakozással, készülődéssel.
Már nagyon vártuk 2018. szeptember 24-ét, az indulás napját. Hétfőn nagyon korán keltünk, és 6 órakor útnak indultunk. Hosszú utazás várt ránk. Az időjárás hűvös, esős, szeles volt, de nem nagyon bántuk. Az idő kellemesen telt, sokat beszélgettünk, és néztük a tájat. Erdély kapujának nevezett Király-hágónál álltunk meg először, majd tettünk egy sétát a körösfői házak közötti állandó kirakodóvásárban, útközben rácsodálkoztunk a természet egy csodás remekére, a Tordai- hasadékra. Majd Marosvásárhely szépen felújított hétbástyás középkori várába látogattunk. Misi bácsi mesélt a vár történetéről, majd megkoszorúztuk Kőrösi Csoma Sándor szobrát. Estefelé érkeztünk meg a szállásunkra, Balavásárra, egy hotelbe. Szobák nagyon tetszettek mindenkinek, a vendéglátóink pedig nagy figyelemmel vettek bennünket körül.
Kedden reggeli után Segesvárra vettük az irányt. Megnéztük a város történelmi központját, a szászok által épített várat, a várban az óratornyot, sétáltunk a középkori hangulatú vár girbegurba utcáin. Láttuk a város hírhedt szülöttének, Vlad Tempesnek, vagy ahogy itt nevezték őt, Vlad Draculnak (Drakulának) a szülőházát. Segesvárt elhagyva a 1848-49-es szabadságharc egyik legjelentősebb csatájának helyszínére mentünk. Az emlékműnél tanáraink beszéltek a segesvári csata eseményeiről, és felidézték Petőfi utolsó napjait és a halálának körülményeit, majd megkoszorúztuk az emlékművet. Ebéd után mindenki izgatottan várta a következő programot. Törcsvárra indultunk, hogy megnézzük a hírhedt Drakula kastélyát. A vámpír Drakula grófról szóló filmélményeink alapján félelmetesen borzongató helynek képzeltük a kastélyt. A hely ugyan misztikus volt, de egyáltalán nem volt félelmetes. Lakható, barátságosnak mondható szobáiban szívesen laktak a különböző korok királyai, királynői. A Drakula figurát ihlető véreskezű, kegyetlen Vlad Tempes szörnyű tetteiről tanárainktól hallottunk. Misi bácsi egy szemléletesen mutatta be Vlad kedvenc kínzási módját, a karóba húzást. Az eseménydús nap után Négyfaluba mentünk, hogy elfoglaljuk szállásainkat. Vendéglátóink nagyon finom ételekkel, meleg szobákkal és nagyon sok szeretettel fogadtak bennünket.
Szerdán reggel ellátogattunk a négyfalui magyar iskolába. Találkoztunk az iskola legfiatalabb tanulóival és felsősökkel is. Az iskola igazgatónője, tanárai beszéltek arról, hogy mit jelent magyarként élni ezen a vegyes lakosságú vidéken, és bemutatták az iskolájukat. Ezután átadtuk a gyerekeknek az ajándék könyveket, játékokat. Búcsút véve a magyar iskolásoktól túrára indultunk a közelben lévő hétlétrás szurdokba.
Az Erdélyben tett kirándulásunk egyik legizgalmasabb, legjobb élménye az volt, amikor felmentünk hétlétrás vízeséshez.
Ez Négyfalunak, annak a városnak kedvelt kirándulóhelye, fő látványossága, ahol két éjszakát is töltöttünk. A buszból kiszállva mindenki friss erővel indult neki a hegynek. Egy órányi gyaloglással, a Sipoly-patakot követve fáradtan érkeztünk meg a menedékházhoz, ahol mialatt mi megpihentünk, tanáraink megvették a jegyeket. Aztán indultunk tovább. Amikor odaértünk az első lépcsőhöz, gyönyörű vízesés fogadott bennünket, mely látványosan kikoptatta a hegyet. Egy gyors csoportkép után megindultunk az első lépcsőn felfelé. Óriási volt a látvány. Mellettünk közvetlenül zuhant a patak vize alá. Ahogy kapaszkodtunk felfelé, egyre jobban fázott a kezünk, de ez nem akadályozott bennünket a továbbhaladásban. Az egyik leghosszabb létrán függőlegesen másztunk. A tériszonyosok nemigen mertek lefelé tekintgetni. Hatalmas élmény volt, mikor kétoldalt felénk magasodó hegy közt fellettünk, alattunk és mellettünk is zubogott, folyt a víz lefelé a szurdokban. Az utolsó létrát megmászva egy erdőbe értünk.
A lefelé vezető út sem volt veszélytelen, mivel nem volt kiépített út. Fáradtan ugyan, de szerencsére épségben és élményekkel tele értünk le a hegyről. Erdély szépsége magával ragadott mindenkit, de szerintem a sok érdekes látnivaló közül ez volt a legeslegszebb hely, ahol jártunk.
Ebéd után a Brassótól nem messze található, a száz erődítmények közül is a legnagyobb és legkülönlegesebb erődtemplomot néztük meg Prázsmáron. A hármas védfalak és a 275 kamra, ostrom idején lakószoba végigjárása igazán izgalmas séta volt. Aznap a Fogarasi-havasokban fél méter hó esett. Másnap mi is megcsodálhattuk a hófödte csúcsokat.
Egy Négyfaluban töltött újabb éjszaka, egy pazar vacsora és reggeli után búcsút vettünk kedves házigazdáinktól, és csütörtökön újra útra keltünk, Gyulafehérvár felé vettük az irányt. Hatalmas sétát tettünk a várban felfedezve a vár különböző korszakokból származó műemlékeit. A Szent Mihály Székesegyházban megkoszorúztuk a törökverő Hunyadi János szarkofágját. Ebéd után az erdélyi szászok egykori központjába, egy Debrecen nagyságú városba, Brassóba mentünk. Megnéztünk a Fekete-templomot, és bóklásztunk a város hangulatos utcáin, terein. Beesteledett, amikor megérkeztünk az alvinci Református Kollégiumba, ahol az utolsó Erdélyben töltött éjszakánkat töltöttük. Vacsora után nagy beszélgetések, tollászkodás, tisztálkodás majd szundi következett.
Az utolsó napra, péntekre is maradt látnivaló. Vajdahunyadra, a várba mentünk. Először egy különleges kiállítást néztük meg a középkorban Európa-szerte elterjedt kínzási módokból. Borzongató volt. Ezután indultunk a várba, amely az egyik legpompásabb, leglátványosabb, középkori, teljesen épen maradt vára Erdélynek. Különleges érzés volt felfedezni, bebarangolni a Hunyadiak várát. Innen Dévára indultunk. Már messziről láttuk a 250 méter magas sziklára épült, fölénk magasodó Déva várat. A szépen felújított várból pazar kilátás nyílt a városra és környékére. A Kőmíves Kelemen című népballadában a vár építéséről szóló történetet is felidéztük. Ezután elindultunk hazafelé, egy rövid megálló után Nagyváradon, majd a határon este 9-kor már itthon voltunk Hajdúsámsonban.
Mindenkinek nagyon tetszett az Erdélyben tett szép kirándulás. Sok élménnyel, tapasztalattal, ismerettel gazdagodott minden gyerek az út során. Volt, aki azt mondta, hogy élete eddigi legszebb öt napját köszönheti a Határtalanul pályázat szervezőinek, Jakubecz Sándornak és Jakubecz Angélának. Nagyon köszönjük a munkájukat!
