2017. május 18. Kora délután.
A nap végre hétágra sütött, lelkünkben azonban még komor gomolyfelhők tornyosultak.
Lassan, nagyon nehezen oszlik a fájdalom. Mindannyiunkban. Bacskaistul Pinczésig. Tartól Hajduig , s hosszasan sorolhatnám. Soha véget nem érő történet.
Hamar benépesült iskolánk tornacsarnoka. Szomorú apropóból gyülekeztek intézményünk és a debreceni Huszár Gál Általános Iskola csapatai. Tanárok, diákok, tömött sorokban. Csatasorban. Sanyi bácsi emléke előtt adózva.
Köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat! Hadnagy Dávidnak pedig a minőségi játékvezetést.
A bejárattal szemben öreg barátunk fényképe. Szinte égette arcunkat sugárzó tekintete. Mintha most is itt lett volna sorainkban. Kissé görnyedten, de mosolyogva, felszabadultan. Mindegy hogyan, csak hús-vér emberként.
Itt. A köreinkben.
A csapattal. Melynek több éven keresztül volt aktív, lelkes, odaadó egyénisége. Rész a nagy egészben. Magával ragadott bennünket a hely szelleme. A falak tompán, mélabúsan tükrözték vissza a halk, monoton sóhajt.
Mintha most is itt lélegzett volna közöttünk.
Elszánt tekintetek szegeződtek előre a megemlékezés pillanataiban. Tar Lajos megható gondolatai, Bujdosó Tibor igazgató úr rövid köszöntője és a rövid gyászszünet után kezdetét vette az emléktorna.
A küzdelem az értékes trófeáért.
Azon esemény, melyet megtisztelt jelenlétével Kati néni, Sanyi bácsi özvegye is, nem mellékesen olyan finesszel elvégezve a kezdőrúgást, hogy ezt látván még Lionel Messi is hatalmasat csettintett volna.
Ezen a délutánon került sor az I. Fekete Sándor-emléktornára.
Nem így terveztük. Hogy emléktorna legyen. Az élet azonban ezúttal másképp rendelkezett. Valamiért korábban szólította őt sorai közé a Mindenható.
Mentünk, ütköztünk, csináltuk.
Az eredmény azonban ezúttal másodlagos volt.
Elnézést, Sanyi bácsi! Dehogy volt másodlagos. Elhatároztuk, hogy ezt a kupát ezen a délutánon rajtunk kívül senki és semmi nem viheti ki ebből a teremből.
Aztán a sors másképp rendelkezett. Semmi nem akart összejönni számunkra ezen az alkalmon. Talán a túlzott győzni akarás kötött láthatatlan béklyót a cipőinkre. Talán a sok sérült játékos, a nem megfelelő koncentráció okozta az eredménytelenségünket. Mindez persze nem lehet kifogás. A talán és a ha a sportban nem létező fogalmak.
Nem a mi napunk volt.
És akkor nagyon finoman fogalmaztam.
Tudunk ennél jobbak lenni. Saját szemeiddel láthattad. Sok ezerszer, számtalanszor.
Most azonban játékban csalódást okoztunk.
Ne haragudj érte! Iskolánk tanulói, illetve a Huszár Gál Iskola tanári és gyerekcsapata is eredményesebb csapatjátékot mutattak be eme napon a szent arénában.
Hidd el, ennél jóval többre vagyunk képesek!
Persze, tudom, te így is nagyon büszkén nézted odaföntről a Mennyei 1-es csatornán a rangadókat. Láttunk gondolatban, ahogyan Szent Péter mellett, valamelyik felhő szélén üldögélve nagyokat kortyolsz kedvenc italodból és miközben derűsen kacagtok, odasúgod a melletted ülőnek:
Látod paszuly! Kicsit izgulnak, kicsit szétszórtak, de az enyémek.
Az enyémek voltak.
Az én csapatom.
S nagyon büszke vagyok rájuk, amiért gondoltak rám.
Többet ér ez mindenféle elsőségnél.
Legyen ez a rendezvény valódi üzenete.
A történeti hűség kedvéért említsük meg, hogy az I. Fekete Sándor- emléktornát teljesen megérdemelten a Huszár Gál Általános Iskola Tanári csapata nyerte, megelőzve iskolánk válogatottját, akik derekasan küzdve, épphogy lemaradtak az első helyről. A kupa átadása után baráti beszélgetéssel folytatódott a rendezvény, köszönet mindenkinek, aki valamilyen formában hozzátette a magáét a torna sikerének érdekében.
