Lassan kikecmergünk a bejgliszezonból, lefutottuk a kötelező vásárlási köröket, akarva akaratlanul mindenki visszacserélte azon felesleges ajándékokat, amelyekért pár napja még felebarátja sarkát taposta ádázul a heringeffektust felvillantó áruházakban.
Mielőtt jönnének a szinte soha be nem teljesedő újévi fogadalmak, szerintem tanácsos picit mérlegre tenni a mögöttünk hagyott ünnepi napokat.
Hiába szajkózzák egyre többen és többen, hogy a hátuk közepére nem kívánják az ünnepi készülődés üzleti aspektusát, mégis emberek tízezrei kerítenek egyre nagyobb feneket annak, hogy karácsony előtt fejvesztve rohangálnak a drágábbnál drágább ajándékok után. Tonnaszámra veszik fel a személyi hiteleket, s verik adósságba magukat akár, csakhogy a fa alatt minél értékesebb ajándékok legyenek.
Az sem baj, ha nem fog tetszeni és két nap múlva mehet vissza a levesbe. Meg akarják mutatni, hogy ők vettek, ők pénzesek, nekik ez nem gond. Akkor sem, ha két nap múlva négykézláb rágják a küszöböt az éhségtől. Mert alig jut a mindennapi betevőre.
Mindezekért hajlamosak természetesen az ünnepeket kárhoztatni, holott mindössze őszintén be kellene látni, hogy az ünnepi készülődéssel járó flusztrációt, stresszt maguknak generálják.
Lehet pellengérre állítani természetesen a mézédes, cukormáztól csöpögő karácsonyi reklámokat, amelyek már szeptembertől súlykolják belénk, hogy vegyünk, ne habozzunk, most akciós, meg értünk van és miért ne?
S természetesen ők csak jót akarnak. Nincs itt szó haszonról, befolyó milliárdokról. Sőt krokodilkönnyeket hullajtanak az üzletláncok vezetői a százezres nagyságrendű kizsigerelt, meg kifosztott emberek láttán.
Vegyünk, vegyünk és vegyünk. Akkor is, ha nem kell, akkor is, ha a gatyánk rámegy. Terméket, gyógyszert, személyi hitelt.
Providentet, Cofidist, még úgy is, hogy a felvett kölcsönnek a négyszeresét fizetjük vissza.
Semmi probléma. Vastag bőr van az efféle cégek arcán. Persze meg is érdemli, aki felveszi.
Fogyasszunk, fogyasszunk és fogyasszunk!
Személy szerint, ha az Alza reklámját meglátom, s meghallom nyavalyogni a kis zöld férget, hogy alza.huuu…. Amellett, hogy megugrik a vérnyomásom, óhatatlanul szorulnak ökölbe az ujjbegyeim, s olyat ütnék a kis drága jószág homlokára, hogy menthetetlenül behorpadna a feje.
Persze természetes, hogy az üzleteknek ez a feladata. Tukmálják a termékeket a fogyasztóra, hogy az minél inkább beszikkadt pénztárcával távozzon a helyszínről. A profit pedig minél nagyobb legyen. Tiszta sor.
Mégsem innen ered a probléma gyökere. Hanem ott belül, a lelkekben van a kutya elásva. Ott kellene elkezdeni a méregtelenítést.
Nagyon soknak érzem a mögöttünk hagyott kolosszális méretű bevásárlási lázat. S tudom, hogy nem vagyok vele egyedül. Az őrület már olyan szintre fokozódott, hogy a vásárlási inger teljesen megmérgezi a karácsonyra történő hangolódást. Az üzletek, s reklámok olyan szinten torpedózzák meg, s adósítják el a felelőtlen vásárlót, hogy az a feketelevesének a következményeit akár évek múltán is kínok között kanalazza.
Sokan nehezen állnak ellen, ennek a már-már politikai kampányra hajazó támadásnak, amely az érzelmeinket célozza meg, és sokakban komoly megfelelési kényszert generál. Mintha árverésen lennénk, az ünnepi őrület egyre inkább hasonlít egy fékevesztett licitre, amelyben sokan azért törik egymást, hogy minél drágább, csillogóbb, nagyobb legyen az az ajándék.
S akkor itt és most álljunk meg egy pillanatra. Hiszen a karácsony méltósága nem erről szól. Ez az ünnep valódi üzenetének a meggyalázása. Az elcsendesedés, a számvetés, a szeretteinkre történő nagyobb odafigyelés ideje kellene, hogy legyen ez.
Hiába prédikálnak sokan arról, hogy mennyire kiüresedett, meg alig várják, hogy túl legyenek rajta, mégis évről évre újra beleszaladnak ugyanabba a késbe. S koncentrálnak a minél nagyobb fenyőfára, a méregdrága ajándékokra, s a csilicsáré díszkivilágításra.
Jó lenne, ha megmaradna a karácsony valódi üzenete, s az emberek nagy részének azok az érzések árasztanák el a lelkét, amelyek kellenének.
Talán sokan érezzük azt, hogy le kellene már rázni erről az ünnepről a hamisságot, le kellene vakarni a szirupos cukormázat, amíg meg nem fojt bennünket. Le kellene szaggatni minden sallangot, ami az utóbbi években rá lett aggatva, s meg kellene tölteni valódi tartalommal.
S be kellene látni azt is, hogy karácsonykor az emberi lélek is megmentésre, tisztulásra szorul, vissza kellene hozni az őszinte érzelmeket, hogy nyitott szívvel fordulhassunk egymás és szeretteink felé.
2020 hátha változást hoz ebben is. Nem csak ebben. Mert a remény hal meg utoljára.
S mindig a jelenre és a jövőre kell fókuszálnunk. Az eredményesebb, szebb jövőre. Legyen 2020 a méregtelenítés éve. A testi, lelki méregtelenítésé. Az élet minden területén.
Mindezekben bízva, egy boldogabb, új esztendő reményében kívánok minden kedves olvasónknak nagyon boldog, békés új esztendőt szeretettel!