Vadászatra indulunk.
Ha nem is a valóságban, gondolati síkon mindenképp.
Előre leszögezném, nagy állatbarát hírében állok. Mondom ezt annak ellenére is, hogy gyerekkorban egy nem éppen barátságos blöki a felkaromból vett az engedélyem nélkül ízmintát, s a kölcsönhatás eredménye egy kisebb heg formájában halálomig ékesíti majd a nemes végtagot.
Ennek ellenére szeretem őket. Kutyákat, macskákat egyaránt. A hüllőktől iszonyodom, de hála az égnek, a veszélyesebb típusok nem nagyon honosak errefelé. Sőt, véleményem szerint némely állatnak több agysejtje van és értelmesebb, mint néhány magát embernek valló lénynek.
Véglénynek. Elnézést, de a jelenlegi jegyzet témájának alanyait nem nagyon tudom más megvilágításba helyezni.
Van ugyanis egy „állatfaj”, amelynek egyedeit sajnos nem tudom jelen helyzetben prognosztizálni. Ez pedig a kék bálna.
Persze nem az akár 30 méter hosszúra is megnőni képes kékesszürke színű emlősre gondolok, mely elsősorban az óceánokban honos. A párhuzam annyiban helytálló, hogy az ezen jegyzet témáját adó, a „játékukat” kék bálna névvel illető orosz fiatalok is a Föld legnagyobb állatai közé tartoznak.
S akkor még nagyon finoman fogalmaztam.
Szentimentális alkat vagyok. Ennek is köszönhető, hogy az emberi butaság, a rosszindulat iszonyatosan felháborít.
Szóval kormányos, irány a nyílt víz, szeljük hát a hullámokat!
Induljunk hát, kék bálnákat keresünk! Na nem valóságosakat, ti úszkáljatok csak, fickándozzatok az óceánban békében, nyugalomban! Az e névvel illetett csoportosulás szervezőit azonban gondolom nagyon sok embertársam, több millió felebarátom szívesen meghívná egy nem éppen barátságos tereferére.
Hogy miért is?
Oroszországban embercsoportok arra szerveződtek, hogy egy olyan internetes játékot, kihívást hozzanak létre, amelynek fő célja, utolsó lépése az, hogy gyerekeket öngyilkosságba kell kergetni. A játék egyre nagyobb teret enged magának, állítólag Lengyelországban, Ukrajnában és Romániában halálos áldozatai is vannak. Minden szinten nagyobbak a kihívások és egyre veszélyesebbek a feladatok.
Nos, kedves Olvasók! Feltenném a kérdést, milyen aggyal, elmével rendelkezhetnek olyan emberek, akiknek az okoz örömet, ha gyerekeket, öngyilkosságba kergethetnek? Hogyan juthat el a társadalom állítólag legértelmesebb fajának néhány egyede odáig, hogy ártatlan gyerekeket kergessen a halálba?
Rejtély.
Beteg, agyatlan idióták.
És most igyekszem nagyon finoman és visszafogottan fogalmazni.
Adott a kérdés: mit lehet tenni ebbe a helyzetben, hogy a gyerekeket megvédjük?
Nyilvánvalóan elsősorban azok vannak veszélyben, akik kiszolgáltatottak. Akik magányosak, boldogtalanok, nem megfelelő a családi hátterük. Akik érzékenyek, egyébként is könnyebben befolyásolhatók, akikkel keveset beszélgetnek, magányosak és egész napjukat az internet, a számítógép rabságában töltik. Őket érdekelheti elsősorban ez a szánalmas „kihívás.”
Boldog, kiegyensúlyozott, lelkileg stabil gyereknek nyilvánvalóan át sem lépi az ingerküszöbét ez a „lehetőség”. Idézőjelben természetesen. A teendő pedig nyilvánvalóan az, hogy minél többet beszélgessünk a gyerekekkel, hívjuk fel a figyelmüket a” játék” veszélyeire! Biztosítsunk nekik minél több időt, lehetőséget tartalmas programokra! Váljanak nyitottá, érdeklődővé, érezzék magukat hasznosnak a társadalomban! Ennyire egyszerű az egész.
Nem is kell feltétlenül túlragozni. Nem kell róla sokat beszélni. De tudatni kell, hogy létezik.
S az ilyen nyomorult kezdeményezéseket csírájában kell elfojtani.
Éppen ezért "tengerre" gyerekek, szülők, pedagógusok!
Szigonyt élesíts, hálót a raktérbe! Levadászni a kék bálna jelenséget! S elítélni minden megálmodóját!
Állítólag már hűvösön csücsülnek. Remélhetőleg ott senyvednek majd az idők végezetéig. Az ilyeneknek nincs, nem szabad, hogy legyen második esély!
Egyikük arra a kérdésre, miszerint tényleg köze van a tizenévesek halálához, nagy nyugodtan ennyit válaszolt:
„Igen, egyszer majd mások is meg fogják érteni, hogy boldogan mentek a halálba. Olyat adtam nekik, amit még nem kaptak az életben: melegséget, megértést és közösséget!”
Drága „Barátom”!
Remélem megtalálod a börtönben azt a közösséget, amely nem igazán barátságos a gyerekbántalmazókkal. Ők majd adnak neked kedvességet, de olyat, hogy egy életre megemlegeted!
Nagy az isten állatkertje, de nincs elég magasan a kerítés.
Sajnos.
Vagy tudod mit? Taposson el benneteket egyszerűen csak egy zöld elefánt!
Igazam van, Jocó bácsi? Akkor hajrá! Menni fog szigony meg háló nélkül is.
Magával vagyunk.
Támogatjuk a kezdeményezését. Minden energiánkkal.
Ti pedig gyerekek töltsétek az időtöket tartalmas, hasznos elfoglaltságokkal! Amíg még megtehetitek. Amíg igazán gyerekek vagytok. Mert a gyerekkori élményeket nem pótolja senki és semmi. De erősen kivetítődhetnek felnőttkori személyiségetekre.
Rajtatok múlik, hogyan élitek meg a jelent, s milyen példát mutattok a jövő nemzedékének.
Ti pedig, igazi kék bálnák, úszkáljatok csak nyugodtan az óceánban!
Benneteket imádunk, szégyen, hogy így besározták a neveteket!
Állat és " állat" között sajnos rengeteg a különbség.
S itt elharapnám a mondat végét.
Pont.