- Masiniszta, valami nem tetszik itt nekem! Nem lehet az, hogy rossz irányba tartunk? Mintha a szerelvényünk nem a megálmodott szakaszon haladna.
- Államtitkár Úr! Ébresztő, Ön sokáig aludt a hálófülkében! Hogy hol vagyunk? Valóban kíváncsi rá?
- Hogyne lennék, mondja már! Ez az Oktatás 2017 Intercity járata, én felelek az utasok biztonságáért és elégedettségéért. Mégis úgy érzem, teljesen idegen terepen száguldunk. Merre vagyunk, eltévedtünk? Azonnal csináljon valamit!
- Már vakvágányon uram, innen már nem nagyon van visszaút. Számításaim szerint, még annak is fennáll a veszélye, hogy kisiklunk. Nagyon nem a megfelelő irányba robogunk. Egyenesen a Káosz állomás felé száguld a szerelvény. Kocsijainkban számos elhivatott, de gyakran elbizonytalanodó pedagógussal. Folyamatosan, egyre nagyobb tempóban suhanunk. Pedig higgye el, a kazánfűtők már régen leálltak! A sebességünk mégis nőttön-nő. Valaminek köszönhetően régen eltértünk a kezdetleges úticéltól. Fénysebességgel repesztünk a kilátástalanságba.
Bezzeg régen.. Becsukott szemmel is elvezettem a mozdonyt a célállomásra. Nem néhány napja, már hosszú ideje rossz az irány, jelezni is akartam több alkalommal, de Önt lehetetlen volt felébreszteni álmából. Maga ezt hogy nem vette észre idáig?
- Elképesztő! Azonnal tájékoztasson, merre járunk! Én az oktatásért felelős államtitkár vagyok, vegye tudomásul! Ez nem az az útvonal, amelyre egy normálisan működő oktatási rendszerben joggal tartanak igényt a pedagógusok. Húzza be a vészféket, irányítsa másik állomásra a szerelvényt!
- Tényleg tudni akarja Uram, hogy milyen irányba vágtat a vasparipánk? Ön nem látja a fától az erdőt? Pedig egyre több remek szakember, tanárember hagyja el a utasteret, folyamatosan pattannak le a gőzösről az állomásokon. Ha nem állíttatja pirosra a szemafort, ha nem fékezi be a zakatoló vasmonstrumot, ha nem fordítja vissza a vonatot a helyes irányba, csak a legelhívatottabbak kísérik magát a végső állomásra.
Az Ön által megálmodott célállomásra. Az álomállomásra. Amely jelenleg teljesen más irányban van. Elérhetetlen, beláthatatlan távolságnyira. A horizonton jóval túl. Ha egyáltalán létezik.
- De mozdonyvezető! Miért nem jelzett nekem korábban? Miért nem ébresztett fel, miközben az igazak álmát aludtam?
- Főtisztviselő Úr! Hát nem látta? Nem hallotta? Tényleg ennyire elbóbiskolt? Pedig csak úgy záporoznak az út során a segélykiáltások az irányába. Több utas jelezte, hogy az iskolákban gyakran elkeseredettek a kollegák, mert nincs valódi fegyelmezési eszköz a kezükben a gyerekekkel szemben. Magukra vannak hagyatva. Kiszolgáltatottnak érzik magukat. A többi gondról nem is beszélve. Az már csak hab a tortán.
- Ej, nem volt ez mindig így, nagytiszteletű Államtitkár Úr! Ha az Önök által oly gyakran emlegetett Klebelsberg Úr ezt látná, ami sok esetben ma megy, biztosan forogna egyet - kettőt a sírjában! Az ő idejében bizony nem ez volt a jellemző. Magának ez a rendszeres segélykiáltás korábban sem érte el a hallójáratait?
- Különös. Meglep amit mond. több,mint elgondolkodtató. De mégis mit tehetnénk, hogy az Oktatás 2017 a helyes vágányra találjon? Mondja meg, nem tud valamit tanácsolni ennek érdekében? Mennyi időnk van megtalálni a megfelelő irányt?
- Nagytiszteletű Uram! Az óra, akárcsak egy időzített bomba, folyamatosan ketyeg. Az oktatás jelenlegi helyzetében valamit sürgősen ki kell találni. Az nem lehet, hogy a lelkes, kreatív utasaink folyamatosan hagyják el a vonatot. Egyre nagyobb számban, csoportokban. Nem szabad, hogy egy iskolában a gyereknek a jelenlegi törvények alapján több joga legyen, mint egy nevelőnek. Az nem lehet, hogy tanárokat hurcoljanak meg apróságokért, miközben számos renitens nebuló bármit megtehet a környezetében. Első legyen a kötelesség, aztán beszélhessünk a jogokról! Eszközt, a jelenleginél jóval több fegyelmezési eszközt kell adni az oktatók kezébe! Ami természetesen nem a testi fenyítés kell, hogy legyen. Más. Célirányos, megengedhető és hatásos.
- Uram, hogy egy mozdonyvezetőbe ennyi ész szoruljon! Ki sem néztem volna magából! Ezek szerint szigorúbb törvényi szabályozásra lenne szükség? Hogy lehettem én ennyire vak korábban? Hogy nem hallottam meg a panaszszavakat a járatunk utasainak irányából?
- Tisztelt Uram! Az Oktatás 2017 Intercity mindenkit közös irányba visz. Gyereket, szülőt, pedagógust egyaránt. Közös irányba, közös vágányon, ugyanazon célok érdekében. Mindenkinek megegyező érdekekkel. A gyerek boldogulásáért, a szülő öröméért és elégedettségéért, a pedagógus büszkeségéért, boldogságáért. Jelenleg ez azonban nem igazán biztosított: a mostani jogszabályi keretek között semmiképp. A pedagógusok irányába nem egyenlőek a feltételek.
És most irtózatosan finoman fogalmaztam.
Látja? Ismét leugrott valaki a hátsó kijáraton. Szóljon hát a központba sebesen, vágányt átkapcsolni, vészféket behúzni! Nincs idő késlekedni. Az utolsó órákban vagyunk.
Váltson rövid időn belül pirosra a szemafor! Aztán ha lelassultunk, fékezze be az említett folyamatot is! Maga a főnök, Önre biztos, hogy hallgatnak! Mi pedig kerüljünk vissza a helyes vágányra!
Míg el nem fogynak a sínek a talpunk alól. Míg az Oktatás 2017 ki nem siklik végérvényesen és menthetetlenül.
Még egy kérdést engedjen meg: mennyire van otthon a 90-es évek zenéjében Államtitkár Úr?
Geszti Péter dalolta egykoron: „ Na nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát, a befőtt pedig eltegye a nagymamát!”
Érti ugye, mire célzok? Egyszerű zenész volt. Olvasson csak a sorok között!
Legyen szíves, pattanjon ki a hálófülke magányából, és intézkedjék!
Káosz állomás ugyanis közelebb van, mint gondolná.
Semmiképp ne várjuk meg, míg odaérünk!
Cselekedjen hát, amíg nem késő!
Mindannyiunk, egy nemzet érdekében.
Köszönet érte, több százezer pedagógus nevében!