Harsogta Petőfi anno egyik hosszadalmas gondolati versében.
Régen. Nagyon régen. Egy olyan világban, amikor a fiatalok előtt tucatszámra sorakoztak a példaképek, a követendő értékek.
Egymás sarkát taposva. Csak úgy sorjáztak egymás mögött azon emberek, akiknek az ifjú generáció itta minden szavát. Akikre felnézhetett.
Mit itta, vedelte. Minden mondatuk építette az elmét, formálta a jellemet. Nagybetűs embert faragott a sihederekből. Értelmeset, céltudatosat, tettre készet, jórészt becsületeset.
EMBERT. Nem lényt, EMBERT.
S akkor itt álljunk meg egy szóra!
De nem azért, hogy Vágó István és Grétsy László nyelvművelő műsorán polemizáljunk. Nem mintha nem lenne fontos kérdés a magyar nyelv helyes használata. Igen fontos, döntő jelentőségű. Most azonban pár nappal elhagyva egyik legnagyobb és legszebb nemzeti ünnepünket tegyük fel a kérdést: mi lehet az 1848-49- es forradalom legfontosabb üzenete?
Március 15 küldetése. Mi lehet az igazi missziója?
Amellett, hogy emlékezünk, s kalapot emelünk azon hősök előtt, akik hősi halált haltak 1848-49-ben a hazáért, milyen üzenetet kell, hogy közvetítsen a mai ifjúságnak? A mai fiatal generációnak?
Nem kevesebb, mint 168 év távlatából.
Azoknak, akik a jövő formálásának letéteményesei. Akiktől nagyban függ, milyen országban fogunk élni 20- 30 vagy akár 70 év múlva.
Nagy a szürkeség a fejekben. Jelen pillanatban minden bizonnyal. Látjuk, érzékeljük. Párhuzamba állítva az akkori és a mostani fiatal generációt, ordít a differencia. S a szürkeség- világosság mérkőzésen jelenleg nem a világosak vannak előnyben.
2017-ben nem náluk a fór. Tisztelet természetesen a kivételnek. Ebben az érzelmektől egyre inkább elszakadó, anyagias, globalizálódó, elüzletiesedett gépies világban, ahol a legújabb nemzedéknek egyre kevesebb a valódi minta.
A követendő, értékes elem.
Március 15 üzenete többek közt az is, hogy példaképeket keressünk, s ne csak keressünk, találjunk! Hogy a felnövekvő fiatal korcsoport az ő hitükkel, lelkesedésükkel, hazaszeretetükkel formálja az ország képét.
Valódi erények mentén haladva. Sajnos ez ma sok esetben vágyálom.
2017. március 15-én nagyon sok fiatal körében inkább Győzike, Kelemen Anna, Béres Alexandra, Berki Krisztián vagy Zimány Linda az etalon.
Ők a tutik. Egy Kossuth, Széchenyi, Petőfi vagy Damjanich helyett.
Hogy kik ők?
Többségükről fogalmam sincs, a világháló keresőprogramjában ott vannak a tíz legismertebb magyar celeb között. S a sort még minden bizonnyal hosszasan lehetne sorolni.
Percemberek.
Említésre sem méltó, szánalmas figurák. Mégis ezreknek számítanak követendő modellként. Ha 48 hősei tudnák, hogy Magyarországon ma kiket tartanak példaképnek, pozitív mintát sugalló magyarnak, minden bizonnyal fordulnának egyet-kettőt a sírjukban.
Torz a tükör.
Sokan magukat szeretnék látni az előbb említett celebek képében. Vagy másokéban. Csillogás, drága ruhák, állandó szereplések, felhajtás. Kívül máz, belül tátongó üresség. Ők a magyar lakosság többségének 21. századi példaképei.
Nincs ez jól így.
Nagyon nincs rendjén. Ha tükörbe néznek, az ő arcuk szeretnék, hogy visszaköszönjön. A tükör viszont nagyon torz. S van egy nagyon rossz tulajdonsága. Sajnos mindig a valóságot mutatja. És ez sokaknak nagyon fáj. A máz előbb-utóbb felolvad, s nem marad helyette csak az üres massza. Nem a külsőségek, a pénz adja egy ember értékét, hanem a tettek, a megvalósított cselekedetek.
Ezért van szükség más példaképekre. Valódiakra. Akik hazaszeretetből, alázatból, hűségből, bátorságból adnak valódi példát. Kis Kossuthokra, Petőfikre, Damjanich lelkületű fiatalokra.
Ők a bíztató jövő apró mozaikkockái. A vezérlő csillagok a sötét éjszakában.
Mert a fény előbb-utóbb mindig utat tör a sötétség tengerén. A fény kíméletlen csapást vág a szürkeségben.
Idővel természetesen. De az idő, mint tudjuk a legnagyobb rendező.
Fantasztikus koreográfus.
Formáld hát gondolatod, tudatosan válj gondolkodó magyar emberré! Akár felnőttként, akár fiatalként. A szemléletváltás sosem késő. Persze csak ott, ahol szükséges.
Step by step. Lépésről lépésre.
Ez 1848 valódi üzenete a jelenre kivetítve.
Sötét a bánya, de égnek benne mécsek. Sötét az éj, de égnek benne csillagok.
Nagy bánya az ország, amíg celebek szolgálnak vezérlő csillagként. De amíg ilyen szép ünnepi műsorokat látunk minden településen, mint Hajdúsámsonban a nemzeti ünnepen, addig van remény. Addig a mécses egyre erőteljesebben pislákol. Mígnem teljesen áttöri majd a fény a totális ködfátyolt.
Mindenhol. Inkább előbb mint utóbb.
Világosságot!
Elsősorban a fejekben. Ott kell megtalálni a kapcsolót.
Az égbolton meg megoldja a természet.
Módis Tamás
blogszerkesztő