Ziccerhelyzet

2017. január 29. Ziccerhelyzet

Sportnyelven olyan szituációt, játékhelyzetet jelent, amikor a támadó játékos annyira egyértelmű helyzetben van az ellenfél kapuja előtt, hogy azt hinné az ember, abból a pozícióból egyszerűen képtelenség hibázni.

Száz százalékos gólhelyzet, egy pillanatra a gól okozta eufóriától.

Más jelentésértelmezésben is megállja azonban a helyét eme kifejezés.
Tökéletes párhuzamként használható az iskolaválasztás aspektusában is.



                    Információra éhes, érdeklődő gyerekek

Iskolánk vezetősége a közelmúltban és a jelenben is nagy hangsúlyt fektetett, illetve fektet arra, hogy a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános és Alapfokú Művészeti Iskolát választó szülők gyermekei a lehető legmagasabb szintű oktatásban részesüljenek. Hogy magasan képzett, határozott, jól felkészült pedagógusok oktassák őket. Hogy igazán modern, minden igényt kielégítő, egyedülálló, 21. századi környezetben tanulhassanak, fejlődhessenek. Hogy a tanulás mellett formálhassák tehetségüket, szakkörök, különféle képzések tucatjaiból mazsolázhassanak érdeklődési körüknek megfelelően. Hogy elméjük mellett testüket is fejleszthessék a tengernyi szabadidős és sportági lehetőségnek köszönhetően.

Nagy szó ez a mai nehéz gazdasági helyzetben.

A rohanó, értékvesztett, számos nehézséget felvonultató világban.

Ziccerhelyzet.


Nehéz szituáció, felelős döntést igényel, alapos, letisztult gondolatokat.
Ha kihasználjuk, mennybe juthatunk, ha elhibázzuk, sötét árnyként lengheti be mindennapjainkat.
Éppen ezért a legcélszerűbb kihasználni.
Hogy utána felszabadultan örülhessünk.
Edző, játékos, szurkoló. Szülő, gyerek, nagyszülő.
Mindenki.


        Minden pedagógus álma: fülig érő, mosolygó gyerekszáj

Tehát ha én hajdúsámsoni szülő lennék, a hamarosan történő beiratkozáskor mindenképpen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Művészetoktatási Intézményt választanám gyermekem számára.

Hogy itt jusson hozzá magas szinten az általános, alapfokú ismeretekhez.
Hogy itt élje át a diákélet színes, változatos pillanatait.

Ha hajdúsámsoni szülő lennék, nagyon örülnék, hogy iskolánk vezetői mindent megtesznek azért, hogy az itt élő gyerekek a lehető legmagasabb szintű képzésben részesüljenek.
Ha sámsoni szülő lennék, nagyon örülnék annak, hogy az iskola vezetése az értékközpontú szemléletet helyezi a fókuszba minden tevékenységében.
Ha hajdúsámsoni szülő lennék, nagyon büszke lennék arra, hogy az intézmény irányítói nem sajnálják az anyagi ráfordítást arra, hogy gyermekem a lehető legigényesebb környezetben, a legmodernebb technikai eszközök segítségével tanulhasson az ország egyik legimpozánsabb épületében.
Ha hajdúsámsoni szülő lennék, nagyon örülnék annak, hogy szeretett gyermekem már első osztályban kezdheti elsajátítani az idegen nyelvet, ezáltal értékes nyelvi ismeretekre tehet szert.
Repesnék a boldogságtól azért, mert a tanulás mellett gyermekem számos szakkör és sporttevékenység közül válogathatna érdeklődési területének megfelelően.
Hogy részt vehetne a jövőre induló úszásoktatáson, és az eddigi számos tartalmas testet és lelket egyaránt nemesítő sportág mellett olyanokat is kipróbálhatna, mint a frizbi vagy a falmászás, esetleg az asztalitenisz.
Hogy helyben járhatna  hatosztályos gimnáziumba, itt szerezhetné meg a későbbi boldogulásához szükséges alapvető információkat.
Ha hajdúsámsoni szülő lennék, büszke lennék arra, hogy a művészeti tagozaton válogathatnánk gyermekemmel a számtalan tanszak képzése közül. Fúvós, pengetős és vonós hangszerek armadájából mazsolázhatnánk, de gyermekem rajz iránti fogékonyságát vagy kézügyességének fejlesztését is rábízhatnám az itteni, kiválóan képzett szakemberekre.
Ha helybeli szülő lennék, nagyon örülnék annak, hogy gyermekem számtalan olyan programban vehetne részt, amik különféle pályázati forrásoknak köszönhetően ingyenesek: egészségnapokon, sportágválasztókon, nyári táborokon, kirándulásokon.

Ha hajdúsámsoni szülő lennék..
Ziccerben lennék.

             Ugye sikerült meggyőznünk a kedves szülőket?


Mivel is kezdtem az elején? Ja, hogy a ziccer olyan játékhelyzet..
A fociban és a labdajátékokban mindenképp. Az iskolaválasztás esetében pedig ez a szituáció a fogalom iskolapéldája.
A sportban tizedmásodpercek alatt kell dönteni. Ennyi választja el a játékost a megdicsőüléstől vagy a kárhozattól.

Önöknek jóval több ideje van ennél.

Remélhetőleg a fentebb felsorolt érvek elősegítik a mindenki számára helyes döntés meghozatalát.
Ziccerhelyzet.


Nincs mese. 

Az ilyet rutinosan, megfontoltan s higgadtan ki kell használni!           


Módis Tamás
blogszerkesztő