Egyik legismertebb költőnk, Arany János 1817-ben született Nagyszalontán, a tavalyi esztendőben ünnepeltük országos szinten születésének 200. évfordulóját. Ebből a nemes apropóból a debreceni Déri Múzeum és Kölcsey Központ több hónapon át tartó rendezvénysorozatot hirdetett a jeles költő tiszteletére. 2018. február 15-én a 6.c és 6.d osztály tanulói Tóthné Szathmáry Irén könyvtáros néni, Módis Tamás pedagógus és Szilágyi Erzsébet tanárnő szervezésének köszönhetően egy igazán izgalmas múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt Aranyi Fruzsina vezetésével.
Elmélyült feladatmegoldók
A színes program a Kölcsey Központ egyik impozáns termében került lebonyolításra. A gyerekek játékos feladatok segítségével kerülhettek közelebb a neves költő korához, illetve a Toldi című elbeszélő költeményhez. Mivel ez a mű jelentős részét teszi ki a 6. osztályos irodalom tananyagnak, a gyerekek nagyon hasznos és fontos ismeretekkel gazdagodhattak. Jó volt látni, mennyire élvezték a kreatív, változatos feladatokat. Amennyiben lehetőség lesz rá, a jövőben is szeretnénk, ha iskolánk tanulói minél több efféle színes, tanulságos foglalkozáson vehetnének részt. Köszönjük Irénke néni s az iskolai könyvtár szervező munkáját. Úgy gondolom egy igen tartalmas és építő foglalkozáson vagyunk túl.
A feszült várakozás pillanatai