Óh! Micsoda nesz!
De ki csörtetett?
Valaki kopog s
mögöttem oson!
Hátranézek, s már látom is!
De hisz ez Ő! Árnyát megfesti,
s hahotára serkenti a búskomor
felhőt, ki egyszer majd felnő.
No, de még ilyet, kisöreg...
Tudod mit? Együtt festjük
kékre az eget, mi mostan
fekete... okozva ezzel
minden embernek felhőtlen
örömet.
Vajon örül-e, hogy körülötte
minden felhő, eme színt öltötte
fennkölt módon magára? Árva
fénysugár vetítette reá mosolyát,
így szüntetve meg végleg, a
kopottas színek záporát!
Van még mit tenni barátom.
Menjünk tovább a határon!
Kettőnk ecsetje varázsol
csettintésre üdébb, s egyre
kellemesebb színeket!
Komoly kis feladat hárul most reánk!
Tied a vékony ecset, s enyém a vastagabb!
Te vezesd a finomabb vonalak hadát, én
kihúzom majd kontúrját az általad
kreált ötletes világ dolgainak!
Hiszen ez pompás, kispajtás!
Hármat számolok, s te ez idő
alatt teljesen megrajzolod, s
szélnek ereszted, képzeleted
csodáit.
Micsoda színek! Úgy folynak
egymásba, mint versben a rímek!
Azt már látom bizton, szerintem
te titkon, mindig ezt csinálod!
Minden remek! Ámbár berreg az
időt mutató, téged kutat Ő, s ha kell
fúj neked ébresztőt! Élesztőt tett édes
álmaid bugyrába, fél esztendő telt el
talán, mióta átjöttél a féltve őrzött
otthon ablakán.