Időzavarban
Csak úgy kattog, kattog, pereg
minden egyes perc a másik rovására megy.
Ez már egyenesen csendháborítás,
jajj nekem, minden perccel éltem rövidebb!
Próbálok nyomást gyakorolni mindkét mutatóra,
ha ez így megy tovább, megkattanok,
s rászorulok a nyugtatóra!
Szemeim, mint a Vörös - tenger oly eresek,
kérdés: ily késői órán, fent én mit keresek.
Harcba szállnék az idővel,
de sok bennem a kérdőjel, egy rövidet, követ egy hosszú
mutatója szúr, mint a rózsa tövise, tovább forr a bosszú!
Már azt sem tudom hányadán állok, sok a teher a vállon,
csak ülök asztalom mögött, lassan kilengnek a karok,
én meg csak némán bambulok, mint egy tulok.
Túl akarok lenni rajtatok!
Túl sokszor rajtoltatok!
Régóta tart a fogócska, kergetlek titeket,
mint egy vén csóka, aki nem vágyik több
ócska csókra…
Bekerítettek, nincs menekvésem, érzem…végem,
valahol ennek is örülök, hogy végre megélem.
Borsos Tamás