Angyali érintés

2018. május 08. Angyali érintés

                                                                
Egy régi mondás szerint az angyalok is a földön járnak. Nos, engedelmükkel máris vitatkoznék az értelmi szerzővel.

Itt és most, ebben a szent minutumban.


Bár ő is földre szállt, mégis más. Kiemelkedik számos kortársa közül. Egyéniség. Vérbeli karakter. Ahogyan egyik kedvencemben, az Üvegtigrisben Gaben mondta Lalinak anno: „Ha te állandóan kólát iszol, azt mondanám neked, hogy igyál Traubit. Mert ha te Traubit iszol, ugyanazt a cukros löttyöt csorgatod a beleidbe, mint a többiek. De azáltal, hogy ők kóláznak, te meg Traubizol, különbözöl a többiektől.

Jelentem alássan: hamisítatlan Traubis a kiscsaj. Egyedi. Utánozhatatlan jellem, nagybetűs indivíduum.

Olyan gyerek, akit klónozni kellene. Őszinte, nyílt szívű, hermetikusan elzárva a világ szennyétől. Őt még nem fertőzte meg mindaz, amit számos más kortársának szülei természetesnek vesznek. Reméljük, nem is fogja. Nagybetűs gyermek, igazi ajándék.

Szülőnek, tanárnak, barátnak egyaránt.

Angyal, aki boldogan repked, erőteljesen csattogtatva a szárnyait. Sugárzik róla, hogy élvezi, amit csinál. Mindig, mindenféle helyzetben.  Szerepben, versenyen, játék közben, mindenhol. Igazi tündérke, elbűvölő mosollyal, csillogó szembogarakkal. Mindig magaslatokra tör, s ilyen fiatalon már határozott célokkal bír.
Mit bír? Rengeteg korabeli gyerek példát vehetne róla. Alázatból, hozzáállásból, szemléletből.

Imádja a könyveket, falja a meséket, másodikosként fantasztikus szókinccsel bír. S nem mellékesen: szeret tanulni.
Nem, nem vagyok lázas, írd és mondd: ez a kislány TÉNYLEG szeret tanulni.


Nagy szó ez a mai elkorcsosult világban.

Igazi kis angyal ő. Na jó, lefekvés előtt néha szarvacskái nőnek, s előfordul, hogy ördöggé változik. De csak egy pillanatra. Érthető. Senki sem szeret korán ágyba bújni. Egyébként orvosság: szomorúság, elkeseredettség ellen. Receptre kellene íratni a patikában. Szeretetterápiás eszköz. Gyógyítani lehetne a mosolyával. Akit megérint a játéka, határozottan a hatása alá kerül. Pedig nem volt mindig ilyen. A nyilvános szereplések, a rengeteg taps, az elismerések nyitották meg igazán a kis lelkét. Az első szóra igent mondott a Körúti színház felkérésére, sok más gyerek remegő lábakkal ment volna fel a világot jelentő deszkákra. Ő meg? Istenesen beleállt a szerepébe, kisujjból kirázta a karakterét. Talpraesettségét, ügyességét a Névtelen színjátszókörben is nemegyszer bizonyította.

Az édesanyja szeme fénye. Különlegesen erős, szétszakíthatatlan kapocs van kettejük között. Elég egy pillantás egy összenézés, nem kell különösebb kommentár.

Jó szemem van az ilyesmihez.

Ennyi. Van, mikor egy közös mosoly többet mond minden szónál.  De ez a kislány tettekkel is bizonyítja szeretetét, ügyességét, talpraesettségét.
Amerre megy, virágba borulnak a fák, dalra fakadnak a madarak. Egy angyal suhanásával lengi be a színpadot, akit megérint a játéka, a mosolya, mondandójának hangsúlya, rögtön a hatása alá kerül.

Lélekben teljesen kivirágzik. Angyali érintés. Röviden, két szóval.

Kedves Olvasóink! Vendégszoba rovatunk ismét szélesre tárja kapuit. Mai vendégünk Barta Lilla, iskolánk művészeti tagozatának fuvola tanszakos kisdiákja. Kiváló tanuló, remek színész, mintadiák, ügyes sportoló. A Névtelen színtársulat tagjaként, s nemrég a Körúti színház vendégművészeként többször öregbítette már településünk hírnevét. Kérem, fogadják szeretettel a vele készült interjút!

Lillácska, csapjunk is rögtön a közepébe! Két héttel ezelőtt nagyon nagy megtiszteltetés ért. A nagyhírű Körúti színház, soraiban többek között Kautzky Armanddal, Hajdúsámsonban adta elő az Üvegcipő című darabot. Téged pedig Tarné Jutka néni közbenjárásával felkértek, hogy egy mellékszerepet játssz el a darabban. Hogyan érezted magad, mi volt az első gondolatod, amikor anyától meghallottad a jó hírt, hogy szerepelhetsz?
Elsőnek nagyon-nagyon izgultam. Féltem, hogy nem fogom tudni, hogy elfelejtek valamit. De nem volt miért, mert egyszer próbáltuk el, és így is nagyon jól sikerült.


Talpraesetten, mosolygósan a színpadon


Jó látni, ahogy csillog a szemed, amikor szerepelsz vagy verset mondasz a színpadon. Mikor érezted azt először, hogy nagyon jó érzés fellépni vagy verset mondani? Azt, hogy ez neked van kitalálva?
Hát nem is tudom. Először, legelsőnek a Névtelen című darabban szerepeltem. Ekkor fiatalabb  voltam, Szilvi néni kért meg, hogy legyek egy kislány, akit el kell dugdosni, de nem volt olyan nagy szövegem.

Úgy hallottam, hogy nagyon talpraesetten kivágtad magad, amikor találkoztál ezekkel a neves színészekkel. Mire gondoltál, mikor megláttad őket először? Akkor, amikor bementetek a sószobába?
Először nem ott találkoztunk, két lánnyal találkoztam. Akivel bejöttem és az ölében játszott velem, őt úgy hívták, hogy Lilla. Vele ismerkedtem meg először, majd később fokozatosan a többiekkel.


Mindig ilyen kis talpraesett kislány voltál?
Szerintem igen.
Ez látszik is rajtad.


Aki ilyen szépen mond szöveget és ilyen választékos a szókincse, biztosan sokat szokott olvasni is. Mik a kedvenc meséid, történeteid? Megosztanád a Suliblog olvasóival?
Most megyek egy olvasóversenyre a jövő héten, elsőben is voltam, régebben sokat olvastam a Léna kalandjait. Ez az olvasmány nagy kedvenc. Egy kislányról szól, aki el szokott kalandozni. Azt akartam folytatni, csak nem találtuk meg a többi részét. A könyv elején láttam ajánlókat, de azokat a részeket nem szoktuk megtalálni. Most olyan könyvet olvasok, ami egy kiskutyáról szól: Bukfenc bajba jut.


Miért fontos szerinted az, hogy a gyerekek már ilyen sokat olvassanak alsó tagozatos korukban is?
Az iskolában, ha könyvből alsóban elolvassák mondjuk a Vukot, felsőben már könnyebben fog nekik menni, s sokat fejlődik majd a szókincsük.


Egy hónapban általában hány könyvet szoktál elolvasni?
Változó. Néha többet is el tudok, máskor kevesebbre van időm.


Ez egy remek dolog, tartsd meg felsőben is ezt a remek kikapcsolódási formát! Azt is csicseregték a madarak, hogy korábban egy versmondó versenyen is nagyon szép eredményt értél el. Beszélnél róla nekünk, mi volt ez a verseny?
Egyszer voltam ilyen versenyen, Arany János versmondó volt. Ott Kovács Barbarától a Csacsit mondtam, szuperül sikerült, de iskolában is mindig ötöst szoktam kapni versmondásra.


No komment: csak az arcot figyeljék...

Ötös vagy mindenből? Kitűnő tanuló vagy?

Igen, mindenből.


A Jókai úti Általános Iskola II. osztályos tanulója vagy, de mindemellett iskolánk művészeti tagozatának hírnevét is öregbíted már. Milyen tanszakra jársz intézményünkben és mióta tanulsz ezen a tanszakon?
Fuvolára járok szeptember óta és szolfézsra.

Ki a tanár nénid és tanár bácsid?
Fuvolatanárom Jobbágy Bianka, szolfézsból pedig Hajdu Sanyi bácsi a tanárom.


Miért ezt a hangszert választottad? Tudatos volt a döntés vagy a véletlenre bíztad?
Először furulyát akartam, mert régebben tanultam egy nagyon picit. Aztán mégis a fuvola mellett döntöttem.

Milyen céljaid vannak a későbbiekben a fuvolával? Szeretnél vele komolyabban foglalkozni?
Igen.



Uzsi-muzsika fellépésen


Hány dalt tudsz kb. eljátszani, melyik a kedvenced?
Nagyon sokat tanultunk már, pontosan nem is tudom mennyit, de az egyik kedvencem a Megfogtam egy szúnyogot című.


Mik a céljaid a későbbiekben, milyen szintre szeretnél eljutni?
Ha nagy leszek,  a kislányomat vagy kisfiamat szeretném tanítani fuvolázni. Tanár néni és színész is szeretnék lenni.

A Szarka Zoli bácsi, és Kun Szilvi néni által létrehozott Névtelenek színjátszókörben is léptél fel már. Mit szeretsz a színjátszásban úgy igazán? Mi az, ami miatt szereted csinálni?
Nagyon jó együtt a barátokkal lenni, nekem ez egy emlék. Jó együtt lenni a színpadon, hallgatni a tapsot és a barátok kezét fogni.


A Körúti színházzal Tiszalökön is felléptél az itteni előadás másnapján. Melyik fellépést érezted sikeresebbnek? Az ittenit vagy az ottanit? Miért?
Az itteni jobb volt, Tiszalökön rossz volt a világítás és így elvette az élményt.

Elmondanád nekünk, hogy egészen pontosan mi volt a szereped az Üvegcipő című darabban?
Egy kisfiú szerepébe bújtam. Az a lány, aki behozott engem, Lilikének becézett, de igazából a színdarabban Jánoska volt a nevem. Játszottak velem, folyton nevettem, de sírnom is kellett, illetve egyszer azt mondani, hogy fáj. A szerepet ott tanultam be pár perccel a kezdés előtt.

Hamisítatlan mosoly az előadás végén

Nagyon ügyes voltál, te kaptad a legnagyobb tapsot az előadás végén.
Milyen gyerek Barta Lilla valójában? Milyen vagy otthon és az iskolában? Anyának szót szoktál otthon fogadni?

Változó. Van amikor nem szoktam és van amikor szoktam. Mikor aludni kell, az nem mindig esik jól.


Meddig szeretnél fenn maradni?
Mindig más időpontig. Attól függ, hogy mit csinálnék. Ha edzésen vagyok, akkor nagyon későn érek haza például, akkor fáradtabb vagyok.


A vak is látja, hogy anyukáddal milyen közeli kapcsolatban vagytok, hogy imádjátok egymást. Mit jelent számodra anyukád, miért szereted nagyon őt?
Mindenért. Ő nekem mindent a világon jelent és nincsenek szavak, amivel ki tudom fejezni, mennyire szeretem anyát. Mert úgy szeretem, hogy arra jó szó nincsen. Imádom az anyukámat.

A büszke anyuka és büszkesége

Anyák napjára készültél valamilyen szép kis meglepetéssel?

Igen.


Van egy kisöcséd, Levi. Milyen tesók vagytok? Mindig megértitek egymást vagy szoktatok néha veszekedni?
Szoktunk veszekedni. Reggelente sokszor felhúz. Kaptam nemrég egy fogvédőt, valamelyik reggel Levi felkelt négykor, felkapcsolta a villanyt és elkezdett játszani. Felkeltem, visszaaludtam, majd odajött, a fülembe sutyorgott valamit. Aztán kibontotta a fogvédőmet, letette az ágyamra és ráfordultam, nem hagyott aludni. akkor veszekedtünk, de egyébként szeretjük egymást.


A két kis virgonc

A fiúkat szoktad gyepálni edzésen?
Félnek tőlem.

Nagyon helyes, meg kell a tekintélyt alapozni nagyon korán.

Mivel szeretsz a legjobban foglalkozni, mikor nem tanulsz vagy szerepelsz? Mi a kedvenc játékod? Hobbid?

Anyával szoktam beszélgetni, rajzolni, kreatívkodni.


Mik a kedvenc tantárgyaid, miben vagy a legjobb a suliban?
Mindegyik, mindet szeretem kivétel nélkül. Mindenből ötös vagyok.

Sok barátod van? Könnyen barátkozol a korosztályodbeli gyerekekkel?
Igen. A legjobb barátom ebbe az iskolába jár, Piroska Csengének hívják. Óvodában ismerkedtünk meg és azóta a legjobb barátom, ő harmadikos. A Jókai iskolában pedig Beri Laura.


Ki a kedvenc tanárod?
Elsőben tanított Gyöngyi néni, Gál Gyöngyi. Ő volt a kedvencem. Az olvasóversenyt ő rendezte és nagyon örülök neki, hogy találkozni fogok vele.


Mit tartasz a legjobb tulajdonságodnak, van-e olyan, amin változtatni szeretnél?
Szerintem nincs olyan, amin változtatnék.

Ha jól tudom szívesen sportolsz, kempózol is, igazán sokoldalú gyerek vagy. Miért pont ezt a sportot választottad, milyen eredményeid, öveid vannak már?
Igen, nagyon szeretem a kempót, de előtte úsztam, lovagoltam és vívtam is. Az úszást télen abbahagytam, a vívásra nem emlékszem miért fejeztem be, a lovaglást pedig azért hagytam abba, mert a tanáromnak beteltek az időpontjai. Utána lovastáborba jártam, ahogy pedig annak vége volt, mentem fuvolára.


Kempózás közben

A kempóban mit szeretsz egyébként a legjobban?
Van olyan nálunk, hogy kempófoci. Ott négykézláb kell lenni, három nagy medicinlabdát kiteszünk középre, mind a hármat meg kell szereznie egy csapatnak. Amelyik csapat leghamarabb megszerzi mindhárom medicinlabdát, az nyer.

Milyen öveid vannak már?
Fehér övem van, sárga öves egyelőre nem lettem, mert amikor volt a vizsga 39 fokos lázzal feküdtem otthon. Felsőtárkányban a táborban szeretném nyáron megszerezni a sárga övet. Már azzal is találkoztam, aki behozta Magyarországra a kempót. Dr. Havasi Imrének hívják.

Ha lehetne egy hatalmas nagy kívánságod, mit kívánnál ebben a pillanatban vagy néhány napon belül?
Semmit, nekem minden megvan az életemben.

A művészeti tagozaton kívül jársz-e valamilyen szakkörre?
Nem.

Milyen zenéket szeretsz leginkább hallgatni?
Igazán kedvenc nincs, ritkán hallgatok, mert nem jut rá időm, inkább rajzolok vagy olvasok.

Mi a kedvenc meséd vagy filmed?
A Disney csatornán nagyon szeretem a Jessie című filmet, ebben egy bébiszitter a főszereplő.


Mi a kedvenc sütid, ételed, italod?
Levesből a húslevest nagyon szeretem, másodikból legjobban a meggykompótot. Fokhagymás húst és a krumplipürét. Anya a legjobb szakács, nagyon jól főz.

Ki a kedvenc mesehősöd, mesefigurád?
Könyvben Mátyás király, tévéből pedig Tom és Jerry és Scooby- Doo.


Ha valakinek a bőrébe bújhatnál egy picit, ki lenne az?
Szilvi néni. Kíváncsi lennék, hogyan hozta létre a Névtelent, ezt a nagyon jó darabot.

Van-e példaképed, ha igen, miért ő?
Anya. Mert mindent megtesz értünk, nagyon szeret bennünket.


Szórakozás közben

Mit üzennél a kortársaidnak? Miért fontos az, hogy jól tanuljanak, hogy szeressék a kihívásokat és mindig küzdjenek a céljaikért?
Az osztályunkban van egy nagyon rossz gyerek. Nagyon csúnyán beszél, a tanárnak felesel, nagyon gyagya. Én azt szeretném, ha minden gyerek jól tanulna és ha valamilyen hibát követ el, csúfol vagy rosszalkodik, olyankor tudjon bocsánatot kérni, mert ez nagyon fontos.
 

Kedves Lilla! Köszönöm szépen a beszélgetést, valóban látszik, hogy igazán talpraesett, okos és ügyes kislány vagy, fergeteges dumával. Nagyon sok sikert kívánok neked a céljaid megvalósításához, kívánom neked, hogy minden kívánságod teljesüljön az életben, és még nagyon sokáig leld örömödet mindabban, amit igazán szeretsz csinálni! Sok sikert neked, igazán büszkék lehetnek rád a szeretteid!

 

Kapcsolódó képgaléria