Kultúrfertőzés

Ezt aztán jól megkapták. Istenesen benyelték. Mint a sicc, a vírus úgy húzta ki a talajt a lábuk alól.
Nincs az a felcser, kuruzsló, aki kigyógyíthatná őket a nyavalyából. Valami azt súgja, hogy itt már a piócás ember sem segíthet. S ha már ő sem ura a helyzetnek, akkor baj van.

Baj van?

A választ az önök értékítéletére bízom, kedves olvasók. Lássák meg az üzenetet a sorok közt!

A kórkép nem túl bíztató, nagyon úgy tűnik, hogy a fertőzés egy életre szól. Már most érzik. Olyan elementáris erejű az áttétek szóródása, hogy a folyamat visszafordíthatatlannak látszó. Eldőlt a sorsuk. Menthetetlenül.

Mindhalálig.

Még mielőtt azonban a papír zsebkendő után nyúlnának és lendületből a szemük sarkához emelnék, kéretik rátenyerelni a stop gombra és megszakítani a mozdulatsort.
Minden happy. Ne dőljenek a kardjukba. Nem célom fellegekbe emelni a drámai hatást. Nem olyan családból származom én.

Ez esetben nem egy halálos kórt vezetnék végig a karaktertengerben.

Sőt! Jobbat mondok. Hallottak már olyan parazitáról, amely úgy fertőzi meg az embert, hogy kivirul általa és bearanyozza a hétköznapjait?

Ez ilyen. Tudom, paradoxonnak tűnhet.

Kultúrfertőzés. Ez a rejtélyes valami tudományos neve. Sokáig kutatók sem tudtak mit kezdeni a létezésével, de a hajdúsámsoni Névtelen Színjátszókör két oszlopos tagja Káplár „ Kápi” Balázs és Nagy „Nagyi” Balázs istenesen belenéztek. Tökéletes vírusgazdának bizonyultak. Egyértelműen állítható fel viselkedésük által a „kórról” a pontos diagnózis.  Nem mellesleg iskolánk kiváló tanulói ők, akik számos műsorban, fellépésen, versenyen öregbítették már intézményünk jó hírét.

A következő rövid interjúban két olyan letaglózott beszél hát a „betegség” hatásairól, akiknél reménytelennek tetszik a gyógyulás. De ezáltal nem a végső, hanem életük legboldogabb stádiumának kapujához érkeztek.

Mit érkeztek? Két kézzel dörömbölnek a kapukon.

Ki érti ezt? Ők illetve mi a környezetükben igen. E nagyszerű közösség minden tagja teljes mértékben. Jó látni azonban, hogy ebben a valóságtól elrugaszkodott, erősen globalizálódó világban a legifjabb generáció is „fertőzőképes.”

Otthonra találtak, s ezt büszkén vállalják környezetükben.

Átjárta őket a nyavalya összes létező tünete: kivirultság, a közösséghez való tartozás örömének fokozódása, a tartalmas szabadidős percek, a vastaps okozta eufória, a tenni akarás, az őszinte, önzetlen szórakoztatás.
Gyógymód pedig egyelőre nincs. Ne is legyen, sőt: tiszta szívből kívánják, kívánom, hogy fertőződjenek meg általa a Névtelenek előadásain, darabjain!

S mindenütt, a világot megváltó deszkák közelében.

A vírust könnyű megkapni, csak tenni kell érte: elég néhány színvonalas előadás, és a lappangási időszaknak azon nyomban vége. Ha beszívták, büszkék lesznek magukra, s ez esetben még gyógyszertárba sem kell járkálniuk.

Ők nyakig benne vannak. Az alábbi rapidinterjú alanyai, a Névtelen Színjátszókör ifjú tagjai. Takarosan elbánt velük eme zsivány parazita.
Legnagyobb örömükre, boldogságukra. Sosem akarnak kigyógyulni belőle. Ezért járnak a próbákra, szereplésekre, hétvégéjüket is feláldozva.
Kultúrferőzés. Végzetes betegség, könnyen terjed, ne védekezzenek ellene Önök sem!

Tisztelt Olvasóink! Vendégszoba rovatunk vendégei ezúttal Káplár Balázs és Nagy Balázs 6.c osztályos tanulók, ők mesélnek nekünk saját szemszögükből a társulatról,  a kezdetekről, a fertőzés terjedéséről. Fogadják őket szeretettel!

Mikor és hogyan kerültetek kapcsolatba a Névtelen Színjátszókörrel?
Káplár Balázs: Egykori alsós osztályfőnökünk, Tóthné Szathmáry Irénke néni szervezett be bennünket, illetve a társulat egyik vezetője, Szarkáné Kun Szilvia néni. Bejött hozzánk az iskolába, elmondta, hogy mi ez a színjátszókör, és megkérdezte, lenne-e kedvünk benne szerepelni.
Nagy Balázs: Így van, Irénke néninek köszönhető elsősorban, hogy kapcsolatba kerültünk ezzel a remek társulattal. Ötödik osztályosok voltunk, és a mai napig áldjuk az eszünket, hogy bevállaltuk.

Egyből igent mondtatok Szilvia néni hívó szavára? Miből gondoltátok, hogy jól fogjátok itt magatokat érezni?
K. B: Persze, gondoltam, hogy nem lesz rossz. Csupa jót hallottam már korábban is róla, kezdetben nem számítottam semmi különösre, aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban megkedveltem a közösséget.
N.B: Én is azonnal igent mondtam, mert nagyon megtetszett a dolog a felvázoltak alapján. Jól éreztem magam minden próbán, minden előadáson, mert az a csapat kedves, segítőkész, vicces és mindig remek a hangulat.

Hogyan fogadtak benneteket a társulat tagjai?
K.B: Nagyon kedvesen, elmentünk az első próbára, mindenki bemutatkozott, hamar megtaláltuk az idősebbekkel is a közös hangot.
N.B: Remekül, mindenkit nagyon megkedveltem. Kedvesek voltak a többiek, bemutatkoztak, utána pedig mentek a beszélgetések, a viccelődések, hamar összebarátkoztunk.

Kápi művész úr fellépés közben:)

Mit ad igazából számotokra a Névtelen Színtársulat?
K.B: Nekem jókedvet, vidámságot, egy szóval minden jót, nekem a második családom, büszkén mondhatom.
N.B: Ez a közösség igazi élményt adott nekem, mindig jól érzem itt magam. Úgy is mondhatnám, hogy második családot kaptam általuk.

Szerintetek miért van fontos jelentősége a mai világban, hogy ilyen, igazi értékteremtő közösségek jöjjenek létre?
K.B: Nagyon kevés van az ilyenekből, nagyon sok kellene még. Sokat ülnek a gyerekek a számítógép előtt.
N.B: Hogy ne merüljenek a múltba az igazi, emberi kapcsolatok.

Miért működhet véleményetek szerint a társulat ilyen jól, ennyire hosszú ideje?
K.B: Mert mindenki szeret mindenkit, nincsenek konfliktusok és minden tag második családjaként tekint rá.
N.B: Mert rendkívül erős az összetartás, a kapocs a társulat tagjai között.

Nagy Balázs a sokoldalú művészpalánta

Mi volt az eddigi legkedvesebb szerepetek? Miért?
K.B: Nekem az Ilók és Mihók szerepe tetszett meg eddig a legjobban, sokoldalú és humoros volt, örülök, hogy megmutathattam magam benne.
N.B: A Per című darabban alakított szerepem tetszett nagyon. Itt már egy felelősségteljesebb, komolyabb szerepet bíztak rám.

Meddig szeretnétek a társulat tagjai maradni?
K.B: Ameddig lehet, az idők végezetéig.
N.B: Ugyanez a véleményem, amíg a társulat működik.

Vannak-e távolabbi terveitek a színészettel kapcsolatban?
K.B: Igen, én nagyon szeretnék színész lenni. Eddig az informatikával kacérkodtam, de ez a sok szép és jó, amit a társulattól kaptam, megváltoztatta a szemléletemet. Színész szeretnék lenni.
N.B: Rám is nagy hatással van ez a remek társaság. Ezáltal a színészet is tervben van a továbbtanulásnál.


Átszellemülten, próba közben

Kiknek köszönhető legfőképp, hogy a társulat ilyen hosszú ideje sikeresen működik?
K.B: Szarkáné Kun Szilvia néninek és férjének, Zoli bácsinak. Ők a közösség motorjai, ők tartják össze a csapatot.
N.B: Én is így gondolom. Szilvi néni és Zoli bácsi a mozgatórugói az egésznek, de a többiek is hozzáteszik jelentősen a magukét.

Mi az első szó, ami leginkább az eszetekbe jut a Névtelenről?
K.B: Kedvesség és minden olyan tulajdonság,ami jó.
N.B: Segítőkészség, kedvesség, humor.

Megváltoztatott-e benneteket valamilyen formában a Névtelenbe tartozás?
K.B: Igen, hisz eddig informatikus akartam lenni, most már minden erőmmel színész.
N.B: Engem is megváltoztatott, nekik köszönhetően, magabiztosabb, komolyabb ember lettem.

Balu előadás közben

Szerintetek mi lehet a felső határ? Milyen magasságokig juthat el ez a társulat?
K.B: Remélem, hogy mindenhová eljuthatunk, nagy terveket szőhetünk. Szerencsére eddig akárhányszor felléptünk, mindenhol nagy érdeklődéssel fogadtak bennünket, telt ház volt.
N.B: Bízom benne, hogy ilyen lelkes és tehetséges tagokkal híres színészcsoport lehetünk.

Nem zavar benneteket a jelentős korkülönbség a társulat tagjaival szemben? Ha nem, hogy lehet ez?
K. B: Nem, hisz mindenkivel jóban vagyunk, senki nem néz le bennünket a fiatalságunk miatt.
N.B: Nem zavar, megszoktam ezt az állapotot. Úgy veszem, mintha nem is lennék kisebb, senki nem érezteti.

Miért ajánljátok a kedves érdeklődőknek, hogy a Névtelenek előadásait minél nagyobb számban tekintsék meg?
K.B: Mert mindegyik előadás minden korosztálynak ajánlott, nagyon tanulságos és érdekes.
N.B: Mert minden darabnak tanulsága van, elgondolkodtatja az embert és sokkal jobb, mint otthon ülni és nézni a plafont.

Mik azok a tulajdonságaitok, amelyek megváltoztak a Névtelennek köszönhetően?
K.B: Én a magam részéről sokkal önzetlenebb lettem.
N.B: Magabiztosabbá, bátrabbá és komolyabbá váltam, eme remek csapatnak a jóvoltából. Köszönöm nekik!

Kedves Balázsok! Köszönöm szépen ezt a rövid interjút, azt kívánom, hogy még hosszú évekig leljétek örömötöket a társulatban, az előadásokban! Ne gyógyítsátok ki magatokból ezt a fertőzést, s a jövőbeli terveitek, álmaitok is váljanak valóra a későbbiek folyamán!