Hogyan határozható meg II. Rákóczi Ferenc "munkásságának” jelentősége több évszázad távlatából?
Erre a kérdésre a történettudomány több évszázada keresi a választ. Csak a saját nevemben tudok válaszolni. Gyermekkoromban kedvenc filmsorozatom volt a Tenkes kapitánya. Nagyon tetszett, ahogy Zenthe Ferenc bolondot csinált a labancokból. A Nagyságos Fejedelem majd egy évtizedes harca számomra a nemzeti öntudatra ébredés és az idegen nagyhatalmakkal szembeni ellenállás szimbóluma.
Hogyan jött az ötlet, kinek a fejében lobbant a szikra az esemény megvalósítását illetően?
Magamra vállalom. Nem az első próbálkozásom egy ilyen program megszervezésével. Úgy tíz évvel ezelőtt előző iskolámban a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában szerveztem egy Debrecen-Nyíregyháza váltófutást a diákönkormányzati napon. Stafétában vittük iskolánk kihívását a nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari Szakközépiskolába. Nagyon élveztük a futást, de következő évben sajnos nem valósult meg az összecsapás.
Milyen volt a fogadtatása az intézményen belül a terveknek, hogyan fogadták a pedagógusok a futás ötletét?
A futás ötletét mindenki lelkesen fogadta. Néhány napon belül összeállt a futócsapat és azóta is töretlen a lelkesedés. Minden résztvevő fáradhatatlanul rója a kilométereket, hogy kellően felkészült legyen a nagy próbatételre.
Mennyire "sportos" tantestület a hajdúsámsoni?
Hát, ezt a kérdést a futás után tudjuk egyértelműen megválaszolni, de nagyon bizakodóak vagyunk, hogy keményen helytállunk majd. A csapat gerincét a minden héten tréningező tanári futballcsapat alkotja. A felkészültségük garancia a sikerre.
Mikorra várható az emlékfutás lebonyolítása, milyen előzetes szervezési munkálatok szükségesek a megvalósításához?
2019. március 24-én vasárnap a II. Rákóczi Ferenc polgári társulás és a település önkormányzata emlékünnepséget rendez Borsiban a Nagyságos Fejedelem szülőhelyén. Másnap reggel iskolánk tanáraiból és dolgozóiból álló futócsapat útnak indul, hogy futva megtegye a Borsi és Hajdúsámson közötti 160 kilométeres távot, mely távot egy vajai pihenővel két nap alatt tesszük meg.
A legfontosabb szervezési teendő, hogy a Közútkezelő Vállalatot tájékoztassuk a terveinkről. Felvettük a kapcsolatot az útba eső települések önkormányzatával is, hátha néhányan csatlakoznak egy-egy rövidebb szakaszon a stafétához.
Kik vehetnek rajta részt, mekkora távot kell teljesíteniük?
Iskolánk tanáraiból és dolgozóiból áll a jelenleg 16 főből álló futócsapat. Az előzetes tervek szerint minden résztvevőnek naponta átlagosan öt kilométeres távot kell megtennie. Mind a két napon az első és az utolsó néhány kilométert az egész csapat együtt teszi meg, majd öt kilométeres váltásokban mindig egy futó halad a tervezett útvonalon.
Hogyan, milyen útvonalon zajlik a futás, hogyan fog megvalósulni a gyakorlatban?
Igyekeztünk kevésbé forgalmas utakat kiválasztani és persze az is szempont volt, hogy a lehető legrövidebb útvonalat válasszuk. Így alakult ki az alábbi útvonal:
Borsi
Határ
zemplénagárdi elágazás
Alsóberecki
Karos temető
Karcsa
Pácin kastély
Rozvágyi elágazás
Cigánd
Kisvárda körforgalom
zemplénagárdi elágazás
Tisza
Kékcse
Kisvárda körforgalom
Kisvárda körforgalom
Anarcs
Gyulaháza
Nyírmada kereszteződés
nyíregyházi elágazás
vajai elágazás
Vaja
Vaja
vajai elágazás
Baktalórántháza
Ófehértó
Máriapócs
nagykállói elágazás
Kállósemjén
Nagykálló
Ludastó
Geszteréd
téglási elágazás
Bököny
Téglás
Hajdúhadház
Emlékfa
Iskola
Kik, milyen formában biztosítják az esemény sikeres lebonyolítását?
Útlezárást természetesen nem kértünk. Igyekszünk a forgalom minimális zavarásával lebonyolítani a rendezvényt. A tervek szerint az éppen pihenő idejüket töltő versenyzőket az iskola autóbusza szállítja a következő váltóhelyre, tehát a busz végig kíséri a futókat. Két váltás közötti szakaszon tervbe vettük, hogy minden váratlan eseményre felkészülve egy kerékpáros kísérő is halad a futó mellett.
A futás Borsi és Hajdúsámson között valósul meg. Hogyan fogadták Rákóczi-szülőhelyén és településünk önkormányzatánál a kezdeményezést?
Személyesen látogattunk el Borsiba. Nagyon meleg fogadtatásban részesültünk. A településen szinte kivétel nélkül magyarok laknak, így jól érzékelhetően őrzik a Rákóczi hagyományokat. Bár a magyar határ csak három kilométer, így mindennapos a kapcsolatuk Magyarországgal, mégis nagyon jól esett az ott élő magyaroknak, hogy egy távoli település lakói nagy figyelemmel és érdeklődéssel vannak irányukban. A tervek szerint egy kis vendéglátásban is lesz része a csapatnak és hétfő reggel a rajtnál kapunk egy kis biztatást, sőt lehet, hogy néhányan csatlakoznak hozzánk a határig. A tervek szerint a keddi befutóra is ellátogat Varga Tünde Borsi polgármestere és sor kerül egy polgármesterek találkozójára is.
A program a Rákóczi-héten valósul meg, évek óta tisztelgünk különféle rendezvényekkel a vezérlő fejedelem előtt. Ezúttal milyen kísérőrendezvények kísérik az emlékfutást?
A Rákóczi-hét programjáról a weboldalunkon tájékozódhat a kedves olvasó. A futáshoz közvetlenül egy program kapcsolódik. Az önkormányzat támogatásával Hajdúsámson határában felállításra kerül egy kopjafa, mely az egykor azon a helyen álló Rákóczi-fa helyét jelöli majd és a futás végén egy koszorúzási ünnepséget is tartunk a kopjafánál.
Egy efféle rendezvény lebonyolításához jelentős anyagi források szükségesek. Számíthat-e esetleg támogatókra az iskola a sikeres lebonyolítás érdekében?
Természetesen. Szeretnénk, ha egységes felszerelésben futnának a csapat tagjai és a kísérő jármű, valamint a szállás és étkezés is költségekkel jár. Keressük a lehetőségeket. Sajnos még konkrét támogatókról nem számolhatunk be.
A Rákóczi-emlékfutás részletes programja sajtótájékoztató kereteben is ismertetve lesz. Mely médiumokat tervezik meghívni a tájékoztató rendezvényre?
A sajtótéjékoztató időpontjáról, illetve a meghívott médiumokról egyelőre nincs pontos információ, erről a későbbiekben tájékoztatjuk kedves olvasóinkat.
Kedves István!
Köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok a program megvalósításához!